Kutyafüle – Nagy Belső Utazás
14

Kutyafüle

Ez egy karácsonyi történet, ráadásul titkos üzenetet tartalmaz. Ez persze túlzás, sokkal pontosabb volna úgy fogalmazni, hogy rejtett metaforikus üzenet búvik meg a belsejében. Hogy pontosan mi, nos, arról igazából fogalmam sincs, hiszen az üzenetet mindenki másképpen kódolja az idegrendszerében. Hogy pontosan miképpen történik az üzenet visszafejtése, az a pillanatnyi és általános állapotodtól függ. Minél több ilyen állapotod van, annál komplikáltabb volna megjósolni, hogy mit hámozol ki ebből az egészből. Szóval, nem tudom, milyen állapotban van így karácsony tájékán a kedves idegrendszered, de őszintén remélem, sőt, kívánom, hogy nyugodt, vidám és elégedett.

Az viszont biztos, hogy a történet kijelöli úgymond a fő csapás irányát. Több kedves, jótékony és segítő szándékú javaslatot kapsz, amit pont oda tehetsz, ahová jól esik. Ha a szíved csücskébe nem passzol, beteheted elméd egy félreeső zugába, vagy a kispárnád alá.

A történet egy kíváncsi kutyáról szól, aki egy barátságos házban élt gazdájával egy öreg nénivel. Igazán jóban voltak, sőt, jóban-rosszban együtt voltak. A néni viszonylag keveset rosszalkodott, ezért a kutya gyakrabban rágott szét néhány gyönyörű bordó díványpárnát, hogy ezzel is némi színt (bordót?) vigyen a néni életébe. Teljes volt az egyetértés, aranyéletük volt. A néninek ugyan nem volt magas jövedelme, mivel azonban egyikük sem vágyott földi fityingekre, amire meg mégis, arra futotta így is, sosem érezték szükségét semminek.

Mivel a történet így nem érhet véget, a kutyának előbb-utóbb hiányérzete támadt a nagy elégedettségben. A néni néha magára hagyta, de ezt nem bánta, mert jóbol is megárt a sok. Korábban azonban jól elvolt otthon egyedül, aludt, rágta a párnákat, vagy az ajtó előtt ült és nézte azt. Mindhárom izgalmas tevékenység egy vérbeli (sőt egy akármilyen) kutyának. Mégis, valami egy idő elteltével kezdett nem stimmelni, s ebünk szájában egy párnacafattal mélázva hirtelen (már-már vadul) ráeszmélt, hogy valami hiányzik az életéből. Csak azt nem tudta, mi az.

Elhatározta, hogy a végére jár a dolognak. Meg fogja találni azt a hiányzó valamit. A konyhában kezdte keresni, és talált is egy régi papucsot a szekrény alatt, ám annak szétrágása sem örömöt sem eredményt nem hozott számára. Feltúrta az ágyat, de hiába. Sokat ült az ajtó előtt, és közben csak azon töprengett, hogyan is tudná megtalálni azt, ami kell neki.

Néha arra vágyott, hogy bárcsak nyitva maradna az ajtó egyszer, s ő szétnézhetne odakint is. Mivel bent nem lelte élete értelmét, az csakis odakint rejtőzhet, gondolta bánatosan.

Egyszer annyira elkeseredett, hogy felmászott az előszobaszekrényre, és kaparni kezdte a kilincset -  az lenyomódott, s az ajtó résnyire nyílt. A néni nem túl sűrűn zárta kulcsra az ajtót, mivel a faluban maximális közbiztonság uralkodott.

A kutya beleszippantott a beáramló levegőbe. Megfordult az előszobaszekrényen (közben levert két kabátot), s elgondolkodva szemlélte az lakást, ahol minden olyan ismerős, veszélytelen, és kényelmes volt. Aztán leugrott a szekrényről, és kilépett az udvarra.

Odakint egy macskával találkozott. Szerencsére nem ijedt meg tőle, hanem kedélyesen elbeszélgettek. Először csak az időjárásról, a konzervételekről, a bolhanyakörvekről, de aztán kiderült, hogy remekül megtalálják egymással a hangot. Órákon keresztül diskuráltak, elmélkedtek és rötyörésztek, aztán a macskának mennie kellett. Kiderült, hogy a szomszédban lakik, és rendszeresen átjár ide, mert ez egy kellemes és napsütötte kert. A kutya elégedetten surrant vissza a házba, s a néni semmit sem vett észre az egészből.

Másnap ismét találkoztak. Sőt, minden áldott nap, és néha még az áldatlanokon is. A néni sosem zárta az ajtót kulcsra, a kutya sosem hagyta volna ki ezt a lehetőséget, a macska pedig minden nap várta. Olyanok voltak ők, mint két igazi lelki társ, összepasszoltak, mint két kirakódarab, egymásba illettek, mint kulcs a zárba, egyszóval szakasztott olyanok voltak, mint egy kutya meg egy macska. Kerttől kertig érő hatalmas szeretetben éltek hónapokon át.

Egy napon azonban a kutya azt kezdte el érezni, hogy valami nem klappol. A macskával minden rendben volt, a nénivel is, a díványpárnák sem panaszkodtak - de valami már megint hiányzott. Őszinte kapcsolatukhoz hűen mindent megbeszéltek, így a kutya meg a macska együtt törték a fejüket, mi hiányozhat a kutya életből (mert a macska amúgy teljesen rendben volt). A kutya megnézte a tuja mögött, a lábtörlő alatt és kerítés tövében végig. Sehol semmi említésre méltó. A macska megnézte az ő kertjükben és a lakásukban, hozott is pár cipőfűzőt, zoknit és egy döglött egeret (utóbbit már csak végső elkeseredésében). Semmi sem felelt meg az ebnek.

Miután nem találták meg a hiányzó dolgot sem a kertben sem a házban, ráébredtek, hogy kintebb kellene szétnézni, de ott még sohasem jártak. Ekkor a macska felugrott a kertkapu kilincsére, de az nem nyitotta ki a kaput, mert öreg és rozsdás volt. A kutya viszont rájött, hogy simán ki tud bújni a kerítés alatt.

Együtt indultak el az utcán.
Kezdetben nem volt semmi érdekes, de a második utcasarkon találkoztak egy jó tündérrel. Az próbált észrevétlen odább röppenni, de a macska elkapta.
- Te nem egy jó tündér vagy egészen véletlenül? - kérdezte a macska kíváncsian, miközben puha mancsaival tartotta az apró teremtést.
- De, és kérlek, engedj el.
- Bocsánat - mondta a macska, és levette a lábát a másik szárnyáról. - Úgy tudom, te tudsz kívánságokat teljesíteni - tért a lényegre rámenősen.
- Így igaz - felelte a tündér beletörődő hangon. Nem akart elrepülni már. Az első ijedség után szimpatikusnak találta a másik kettőt. (Nem a másik kettő ijedséget, hanem a kutyát és a macskát.)
- Jól van, akkor kérlek, varázsold ide azt, amit a kutya keres.
- Varázsolni nem tudok, csak kívánságokat teljesíteni.
- Jó, akkor most azt kívánom, hogy tudj varázsolni.
- Tudok varázsolni! - ujjongott a tündér, és már ment is volna, hogy új képességét próbálgassa, de a macska így szólt:
- Hé, állj meg, most varázsold ide a kutyának, amit keres.
- Csak egy kívánságot tudok teljesíteni. Sajnálom.
A macska kreativitása csúcsokat döntögetett, s azok hangos robajjal zúzódtak szét az utca kövén.
- A kutya is kívánhat, nem? Egyet ő is kívánhat.
- Így van - nevetett a tündér, és előreszegezte a varázspálcáját. - Nos, barátom, mit kívánsz? - hangjában izgatott várakozás csendült, és kérdőn nézett a kutyára.
A kutya elmosolyodott, és így szólt:
- Azt kívánom, hogy repülj boldogan.
A tündér nevetése még sokáig csilingelt a házak fölött. Vidámságot és pár törött ablakot hagyott maga után. A macska zavarodottan nézett barátjára.
- Ezt miért csináltad?
A kutya leült az út szélén, s azt felelte:
- Karácsony van! Ilyenkor csak jó dolog történhet.
- Például micsoda?
- Például éhes vagyok - felelte a kutya, és elindult hazafelé. A macska megvonta a vállát, és igazat adott neki. A kutya elfogadta, és hazáig rohant vele. A macska azonban tudott egy rövidebb utat az erdőn keresztül, s már a kertben várta a kutyát. Egy hatalmas csont hevert előtte a földön.
- Boldog karácsonyt - mondta, s zavarában hazafutott.

Ennyit a történetről.

Ha akarod tudni az alapvető sugallatokat, kattints ide (de többet számít, hogy NEKED mit jelent.)

És ami a legfontosabb:

Boldog karácsonyt!

Oszd meg, hogy más is olvashassa!
Tibi
 

Mondanám, hogy engem mindenki Tibinek hív, de az igazat megvallva volt egyszer egy főnököm, ő Zolinak szólított. Hamar megtanultam. De ne rohanjunk úgy előre, kezdjük szépen a gyermekkorommal. De ez olyan hosszú, hogy inkább csak ide tettem: http://mindennapinlp.hu/blog/rolam/

  • Aoife szerint:

    Ez nagyon jól esett, fôleg dec 2-én reggel, amikor arra ébredtem, hogy jaj! hogy s mint lesz a vacsora, mit sütök elôször, hogy idôzítem mindent amit elterveztem, stb, ahelyett, hogy annak örültem volna, hogy megint együtt lesz a család, és együtt új emlékeket, új tradíciókat tudunk kezdeni.

  • Zsomary szerint:

    Ha egyszer megfogalmazódott benned egy kérdés, vagy egy vágy, járj utána! Mindenképp. Boldog karácsonyt kívánok az írónak és minden olvasójának!

  • Mária szerint:

    Köszönöm ezt a kis metaforát. Sokszor jobban esik, ha másnak kívánunk valami jót, mint saját magunknak. Kíváncsiságból megnéztem mik a sugallatok és még ez jutott eszembe azokon kívül.
    Neked és kedves Családodnak is Boldog Karácsonyt!
    Mária

  • Ildikó szerint:

    Az jutott eszembe még, hogy érdemes hinnünk a varázslatokban. 🙂 És, hogy vegyük észre életünk jó tündéreit. Áldott, boldog Karácsonyt kívánok!

  • Gergő szerint:

    Neked is boldog Karácsonyt!

  • Judit szerint:

    Igen, az ajtó be van csukva, de nincs bezárva. Ha ki akarok lépni, nekem kell kinyitni.

    Köszönöm. Boldog Ünnepeket!

  • Márta szerint:

    Szia Tibi!
    Meglepő módon megint egy kiváló történetet adtál nekünk ajándékba.Az ajándék teljesen személyes, mert mindenkinek az, amit ő megtalál a kutya fülében.
    Nekem még az jutott eszembe, hogy csak annak lehet segíteni, aki tudja mit akar. Aki egyáltalán akar valamit. Nem lehet senki helyett célt találni az életébe, ezt saját magának kell megtalálnia.
    Más: Ha elhagyod a komfortzónádat bármi megtörténhet, olyan is amire addig nem gondoltál.
    Más:Ha a tudatos részed és a tudattalan ugyanazt akarja, akkor csodákra lehetsz képes.
    Más: Ha van egy igazi jó barátod, az akkora kincs, hogy felér egy csodával.
    Más: Ha elégedetlen vagy valamivel, változtass!
    Más: Jó örömet szerezni másoknak.

    Én ezeket találtam a kutya fülében és köszönet érte.
    Elmúlt a boldog karácsony, így már csak boldog Újévet kívánhatok.

    • Tibi szerint:

      Márta, ez egy nagyon szép sugallatcsokor lett, köszönöm, hogy ennyi mindent az eszembe juttattál még. 🙂

  • >