Látod, az első, amit ajánlani tudok, és tekintsd ezt egyfajta bónusz tippnek, hogy kezeld rugalmasan a határidőket. Én is azt teszem, ezért kívánok neked boldog évet január másodikán. Ebben persze sok minden benne van még, például az, hogy jobb későn, mint soha, és hasonlók, de ezeket nem fejtem ki, mert akkor teljesen másról szólna ez az írás, és eltérülnék eredeti szándékomtól, amire egyébként is hajlamos vagyok, de most tudom, mit akarok, és tartom is magam hozzá.

Ha szeretnél 25 tartható és előremutató újévi fogadalmat, akkor ajánlom figyelmedbe a múlt évi írásom. Valójában azonban nem szeretek dolgokat megfogadni, mert stresszelem velük magam, és ha nem tartom be őket, akkor az kifejezetten elszomorít, szóval ezúttal nem szomorítom el magam. Így most fogadalmak HELYETT adok neked 10 "dolgot" erre az évre. Hogy minek is tekintsük ezeket a dolgokat? Legyenek megvalósítandó célok, szokások, teendők vagyis szaknyelven akármicsodák. De elég a nyelvtanból, nézzük a lényeget.

10 dolog, amit megtehetsz újévi fogadalom HELYETT

1. Csináld meg, ami nem jött össze!

Gondolj egy kicsit vissza a mögötted álló (fekvő, ülő, menő) évre, és jusson eszedbe, milyen lelkes voltál az év elején. Az ember tele van célokkal, elhatározásokkal, motivációval, energiával, lelkesedéssel. Aztán jönnek a szürke hétköznapok, a szürke mókuskerekek, a szürke feladatok, annyi szürke dolog jön, hogy azzal már csak a szürke Gandalf volna képes megbirkózni. És akkor a nagy lelkesedés laposodni kezd, a sima út rögösödni, a motiváció pedig lassan elpityeredik, amíg a buszra várunk egy esős reggelen.

Így aztán elmaradnak bizonyos dolgok. Firtathatnánk az okát, de hagyjuk a fenébe, mutassunk inkább előre, és csináljuk meg csak azért is. Itt az újabb év, és sokkal okosabbak vagyunk, mint tavaly.

Mi is volt az, ami elmaradt a múlt évben?
Nem fogytál le? Nem adtad le a diplomamunkádat? Nem tanultál meg franciául?
Találj egy dolgot, amit csak elhatároztál, de nem sikerült megvalósítanod, és láss hozzá most. Csináld másképpen, csináld jobban, ügyesebben.
Én is azt fogom tenni. Megírom azt a könyvemet, amit tavaly nem sikerült.
Ha egy év múlva még mindig nem lesz kész, kérlek, koppints a fejemre.


2. Folytasd, ami jól ment!

Voltak azért nagyszerű pillanatok a múlt évben. Sőt, percek, órák és vélhetően napok is. Vannak sikereid. Véghezvittél több jó dolgot is. Talán a gyerekednek találtál egy jó iskolát, vagy leadtad a pocakod, esetleg felszedtél valakit. Nos, először is dicsérd meg magad. A nagy vállalások közepette hajlamosak vagyunk megfeledkezni a sikerekről. Sokszor csak azt látjuk, ami nem jött össze, pedig van bőven okunk a büszkeségre. Légy büszke magadra.

Ha már kibüszkülted magad, utána engedd, hogy nagyszerűséged tovább virágozzék ebben az évben is. Folytasd azt, ami eleve jó volt, és csináld még jobban. Foglalkozz többet a gyerekeddel, a leadott pocakod mellett (alatt) izmosítsd meg a feneked (vagy amit jónak látsz), és ápold a kapcsolatot azzal, akit felszedtél.
Magadnak kell megtalálnod ezeket a célokat, de tudom, hogy tudod, hogy mit fogsz tenni.


3. Oldd meg a gondot!

Mindenkinek annyi baja van. Tényleg, neked mennyi? Nekem egy csomó! Felsorolni sem tudnám, tele vagyok gondokkal, reggelente csak úgy tudok felkelni, ha előtte félreseprem a szőnyegen felgyülemlett problémákat, amelyek éjszaka az ágyam mellé kucorodtak.

Vannak ezek között kisebb bosszúságok, jelentéktelen nehézségek, közepesebb bajok, makacsabb gondok, de vannak ám gigászi nagy tragédiák is, amelyeket sehogy sem sikerül legyűrni, begyűrni, felgyűrni. Gyűrhetetlen és tűrhetetlen problémáink vannak.
Ilyesmikre gondolok, hogy például életünk szerelme a kanyarban sincs, a betegségünk teljesen ránk telepedett, legjobb cimboránk a depresszió vagy felkopik az állunk.

Nos, tedd be a pesszimizmusod az ágyneműtartóba, és hagyd is ott. Légy optimista, és ebben az évben oldd meg a legnagyobb problémád. Igen, a legnagyobbat. Minek elaprózni a boldogságot? Nagyban utazunk.


4. Csípd el az álmod!

Vannak álmaid, ugye? Mondhatjuk céloknak is. Nagy-nagy céloknak. Mi az, mire igazán vágysz? Mi az, amit nagyon szeretnél elérni? Kicsit lépj ki a korlátaid közül (emeld a lábad jó magasra!), távolodj el a megszokott nézőpontodtól pár méterre, és vedd észre, milyen csodálatos lehetőségeket kínál számodra az élet. Miért is nem teszel ezekért semmit?

Boldog családra vágysz?
Verseket írnál?
Hófehér jaguárt akarsz?
Beutaznád a világot?

Jó hírem van. Eljött a te időd. És ha már itt van, ne engedd elmenni. Ragadd meg az alkalmat, és ebben az évben, érd el a legnagyobb célodat. Jó, talán nem jutsz el a csúcsra, csak elindulsz, de pont ez a lényeg. Nem kell semmit elkapkodni, de meg kell tenned az első lépéseket. És ha már elindultál, nem állhatsz meg. Haladni fogsz.

Nincs az a cél, amely elérhetetlen, de van olyan cél, amiért nem teszel. Válaszd ki a legnagyobb álmodat, és csípd fülön. Kapd el. Érd el.


5. Tanuld meg azt, ami eddig nem ment.

A hiányosságaink nem hiányoznak az életünkből. Van, amiben nem vagyunk elég jók, pedig fontos volna, hogy jók legyünk azokban. Gondolj elsősorban képességekre vagy belső erőforrásokra.

Talán nem tudsz megfelelően kommunikálni, és ebből egy csomó problémád származik.
Talán nincs akaraterőd, és mindent félbehagysz.
Vagy az önbizalmad kicsi, és ezért te is kicsinek érzed magad.
Zenélni vágysz, de sosem próbáltad még.

Nos, oszlassuk el a tehetség mítoszát. Miközben oszlik, vedd észre, hogy nem kell zseninek lenned ahhoz, hogy valamit megtanulj, hogy nem az a lényeg, hogy a legjobb legyél valamiben, hanem az, hogy csináld, használd és fejlődj. Képtelenség nem fejlődni tanulás közben. Szabad bénázni, hibázni, sőt: kötelező a kudarc, ha fejlődni akarsz.

Ideje elkezdeni fejlesztened azt a képességed, amiben eddig nem voltál jó. Melyik is lesz az?


6. Légy még jobb abban, amiben eleve jó vagy!

Vedd észre, hogy a tehetségnek csak a mítosza oszlott el az imént, de a tehetséged még mindig itt van veled. Tehetséges vagy, ez már bizonyos. Te azt is tudod, miben. Tényleg, miben is vagy jó?

Istenien főzöl?
Remekül szót értesz az emberekkel?
Csodás vagy az ágyban?
Jól írsz?
Képes vagy rendet teremteni a káoszban?

Ezer meg ezer képesség létezik a világon, és van olyan, amiben kiemelkedő vagy. Az első, hogy vedd észre, melyik ez a képesség. Valószínűleg olyasmiről van szó, amit élvezel. Az is lehet, hogy nem élvezed, de csak azért, mert sosem csinálhatod.

Nos, a feladat, hogy ebben az évben kezdd el ezt a dolgot csinálni, és tedd még jobban, mint ahogyan eddig tetted. Ugye, már tudod is, mihez fogsz kezdeni?


7. Légy jóban másokkal.

Úgy is mondhatnám, légy jobban másokkal. Ha az előtted álló évre gondolsz ugyanis, nem hagyhatod ki belőle a szeretteidet. Vagy a barátaidat. A szerelmed. A gyereked. A mindenkidet.

Az összes célodat, az álmaidat és az egész életed áthatja az az energia, amely a kapcsolataidból származik. Teljesen mindegy, mire gondolsz a korábbi vagy a későbbi tippjeimmel kapcsolatban, az biztos, hogy sokkal többre mész, ha figyelsz az emberekre, akik körülvesznek. Minden jobban sikerül, ha nem vagy egyedül. A bajokat könnyebb lesz megoldani, a célokat hamarabb eléred. A bánatodban vigaszt lelhetsz mások figyelmében, szavaiban vagy ölelésében. Az örömöd csak mások örömében teljesedhet ki.

Rendben vannak az emberi kapcsolataid?
Ebben az évben tegyél arról, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz.


8. Alkoss!

Mindegy mit, valamit, akármit és bármit is alkothatsz, de alkoss.
Alkotás alatt valami kézzel foghatóra gondolj, vagy valami füllel hallhatóra, valami maradandóra. Egy élmény is lehet persze maradandó, ha jó.
Alkotni fontos és jó. Amikor alkotsz, akkor magadat teszed bele az alkotásodba. Használod a képességeidet, a legjobbra törekszel, beleadsz apait-anyait. Valami nagyszerű dolog születik meg a munkád során, amelyben kicsit ott dobog a szíved is, meg a lelked, és ez kelti életre azt a csodás valamit, amelyet létrehoztál.

Írhatsz egy könyvet vagy verseket.
Festhetsz egy képet.
Zenélhetsz.
Berendezheted gyönyörűen a szobádat.

Mindenkiben lakik egy művész, vagy kettő is akár. Talán a szívedben, talán az ujjaidban, vagy más testrészedben. Engedd hát, hogy útra keljen ez a művész, és alkosson valami nagyszerűt.

Ne csak a "hagyományos" művészetekre gondolj. Talán egy vállalkozás lesz az alkotásod tárgya. Talán a családod fogod művészi szinten vezetni. Talán a munkádban alkotsz nagyot.

Alkoss valamit ebben az évben. Oszd meg ezt másokkal. Muszáj megmutatnod, hogy kiteljesedj.



9. Alkosd meg a 10 évvel későbbi jövőképed!

Ez fura lehet, de a túl szoros határidők idővel elkezdenek kényelmetlenné válni. Talán kezdetben hónaljban érzed kicsit szűknek őket, de később a fenekedbe is bevághatnak, ha nem vigyázol. Rohan a világ, és ha nem vagy elég fürge, te is csak rohansz majd, hogy elérd a hátsó kocsit, s felkapaszkodj az ütközőre. Ha nem vagy elég ügyes, kisodródhatsz a mókuskerékből.

Van egy szuper trükköm, hogy kicselezzük ezt a buta világot, ezt az őrült rohanást, ráadásul észrevegyük azt, ami a legfontosabb. Magunkat.
Rázd meg hát magad, igazgasd meg kissé tollaid, és kapj szárnyra. Először is emelkedj a magasba, és vedd észre, mennyivel átláthatóbb így minden. A sok kis hangya ott nyüzsgereg alant, teszi a dolgát, fut és szalad, hogy minden meglegyen és minden rendben menjen. Valahol ott lehetnél te is, de most felülről látsz mindent. Talán mégis ott vagy, és magadat is látod.

De most repülj előre az időben. Repülj előre tíz évet, és vedd észre, hogy egy boldog jövőbe érkeztél. Minden jó. Az események szerencsésen alakultak.
Ott vagy te is, boldogan, egészségesen és vidáman. Kiteljesedtél. Tök jól nézel ki!

Milyen vagy? Mit csinálsz épp? Mivel foglalkozol? Mi az, ami körülvesz? Milyen képességeid, tulajdonságaid vannak?

Mélázz el egy kicsit ezen a képen, de még mielőtt teljesen mélává válnál, egyszerűen csak raktározd el ezt a jövőképet önmagadról.
Azután szállj vissza ide, a jelenbe, és kezdd el megvalósítani ezt a jövőképet. Válj olyanná, amilyennek ez a kép ábrázolt.
Ne izgulj, egy csomó időd van rá. Tíz éved. Csak csináld.


10. Csak könnyedén...

És ha már a nem izgulásnál tartunk.
Vedd könnyedén az életed. Lazíts. Többet ésszel, mint erővel.
Éld az életed egy olyan könnyedséggel, amely megnyugtat és erőt ad neked.

Sehova sem kell rohanni, ha tudod, merre tartasz, mert előbb vagy utóbb úgyis megérkezel.
Nem kell idegeskedni, mert mindent meg tudsz változtatni, amit meg nem, azt akár el is fogadhatod.
Ne aggódj, ha hülye a főnököd. Aggódjon ő, hiszen ő a hülye, nem?

Gondolj csak bele, milyen szép lesz az életed, ha nem erőből éled, hanem ésszel, könnyedén és vidáman.
Szeretettel.
Nyugalommal.
Lazán.

Ezt kívánom neked erre az évre.

  • BUÉK! Lassan fél éve, hogy rendszeresen olvasom az írásaid és úgy érzem kezd az életem részévé válni.
    Nagyon sok pozitív energiát kapok belőlük.
    Követem a gondolataidat!
    Köszönöm

  • B.U.É.K.! Elszántam magam és veletek tartok 2018-ban a NAGY utazáson. Bízom benne,hogy csodálatos,élménydús,sikeres és élvezetes kalandként élem meg.Számítok rátok! Köszönöm! <3

    • Kedves Julianna! Köszönöm neked is, hogy velünk tartasz, és biztos vagyok abban, hogy egy nagyszerű belső utazás vár ránk! 🙂

  • BUÉK! 2018-ban beálltam hozzátok családtagnak. A heti két alkalom közös gondolkodás több lesz mint amit a családommal, vagy bármely barátommal töltöttem valaha. Remélem, hogy még tudok változni, és ez a változás majd a javunkra szolgál. Megpróbálom majd, hogy ne csináljam görcsösen, ne frusztráljon, ha jól el vagyok maradva, ne gondoljam bénának magam, ha belsőm nem adja meg magát.. Azt sem mondja meg mi baja, de azt sem hagyja, hogy megváljak a szokásaimtól. Remélem, hogy megúszom a türelmetlenség bűnét s csak az élet végtelenül komoly játékaként élem meg mindazt, ami következik. Bízom bennetek, számítok rátok, mint ahogy magamra. 2018 az okozóság éve lesz.

    • Kedves Ilona! Azt gondolom, sosem késő változni. Semmiképp se érezd magad frusztrálva, és nem igazán tudsz lemaradni. Minden apró változást örömmel üdvözlünk. Megtiszteltetés, hogy velünk tartasz. Ha bármiben tudok segíteni, elérsz.

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >