Ne gondolj egy barna zoknira – Nagy Belső Utazás
3

Ne gondolj egy barna zoknira

Elnézést, ennek az írásnak nagyon fura címe lett, de tényleg ez a lényeg most, hogy ne gondolj egy barna zoknira.

Tudod, mit jelenít meg ilyenkor automatikusan, a másodperc aprócska töredéke alatt az idegrendszered, miközben épp elolvastad az előző mondatot?

Talán most azt mondod, hogy pont egy barna zoknit, hiszen a kérdést képtelenek vagyunk értelmezni anélkül, hogy ne jelenne meg lelki szemeink előtt egy barna zokni. Talán még éreznénk is a bolyhosságát. Talán hallani vélnénk a hangját lelki füleinkkel, és ez olyan jó enelpés volna, hogy megvan a kép, az érzés és a hang is, teljes érzékszervi élmény,  de... De hogy egy barna zokninak még hangja is legyen, azért az mégiscsak túlzás. Nincs neki hangja, mert bársonyos és meleg meg puha és csendes.

Tehát ha azt mondod, ilyenkor mindenki egy barna zoknira gondol, majdnem eltaláltad, de csak majdnem, mert az emberek többnyire egy rószaszín elefántot fognak generálni az idegsejtjeikkel, mert egyből az jut róla az eszükbe. Ilyenkor azt mondhatják magukban: "Á, ez pont olyan, mint a rózsaszín elefánt. Arra se szabad sosem gondolni." Mert legtöbbször ezt a példát hozzák fel ilyenkor. Vagyis éppen, hogy felvillan a barna zokni, az elefánt ordítva lerohanja, és hogy ebből mi jön ki, azt nehéz pontosan megjósolni, de ez nem változtat a tényen, hogy azonnal megéled minden gondolatod.

Vagyis ha megkérlek valamire, akkor miközben értelmezed a szavaim, aközben automatikusan valamilyen szinten meg is csinálod, amit mondok, ha ez egy számodra is elfogadható, teljesíthető és a javadat szolgáló lehetőség. Ha azt mondom, gondolj egy fontos célodra, akkor ez szerintem egy kellemes és teljesíthető kérés, és épp ezért vélhetően valami az eszedbe jut róla. Mert ha semmi sem jut erről az eszedbe, akkor jó is, hogy ez most kiderült, ez esetben érdemes nekiülnöd a célkitűzésnek. De nálad a célok - gondolom -úgyis garmadában állnak, vagyis csak lekapod a legközelebbit.

Az igazság az, hogy úgyis az eszedbe jut valami nagyon fontos. Nem baj, ha nem átgondolt, nem baj, ha nem komoly fontolgatás után lett kimondva, de VALAMI az eszedbe jut úgyis.

Bizonyosan egy fontos célodra fogsz gondolni.
Ha ezután talán azt mondom, hogy gondolatban repülj előre az időben, és lépj bele abba a pillanatba, amikor már elérted a célod, és csak vedd észre, hogy milyen érzés ebben a nagyszerű állapotban lenni, és akár megjelenhetnek körülötted a dolgok, amelyeket akkor látsz, és a hangok, amelyeket akkor hallasz. Ha ezt mondom neked, egészen nyilvánvalóan mindezt meg is csinálod fejben, még akkor is, ha nem akarod - de hát én sem tehetek róla, mivel mégiscsak muszáj kimondanom a szavakat. Ráadásul akkor is megcsinálod, ha ÉN sem akarom, vagyis nincs ráhatásom a dologra. Én csak mondom a magamét, és minden magától történik.

Talán erre fel sem figyelsz, és fogalmad sincs az egészről, mert mindez mélyen benned játszódik le, és nem biztos, hogy akarsz vele foglalkozni, így észre sem veszed. Ez nem baj, minek túráztassuk a tudatos gondolkodásunk, amikor a tudattalan úgyis mindent lerendez, nem?

De azért megcsinálod, amit hallasz.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olvassad sokat az én írásaimat, mert azok milyen jók neked (pedig milyen jók, nem?), mert rajtam messze túlmutat ez a jelenség. Ugyanis

mindennel így van ez, és úgy általában mindig.

Amire gondolsz, azt megjeleníted, és az hat rád, az NLP szerint igen erősen, hiszen az NLP azt állítja, az alkotott élmények éppúgy befolyásolnak, mint a megtörténtek. Még szerencse, hogy ez csupán egy előfeltevés, így eszemben sincs bizonyítani.

Vagyis. Ha egész nap jó dolgokra gondolsz, akkor jobban bánsz az idegrendszereddel, mert jólesik a gondolkodás. Ha azonban aggódsz, vagy idegeskedsz akármin nap közben, akkor ezek a negatív gondolatok megviselik az idegrendszered, mert negatív dolgokat megjeleníteni nem jó hosszú távon, és ezért rosszabbul érzed magad.

Nem rózsaszín fellegeken kell járni (bocs az elefánt miatt), hanem pozitívabban gondolkodni a mindennapokban. Egyszerűen egy új nézőpontot kell felvenni.

Ez pedig nem egy nagy dolog. Mármint a pozitív gondolkodás. Pedig nagyon fontos. De ha azt mondom, ez az írás a pozitív gondolkodásról szól, talán így reagálsz majd: "ó, már megint a pozitív gondolkodás". Mondjuk ez még beleférne, de ha azt is hozzátennéd bosszúsan, hogy "a könyökömön jön ki", akkor abba már inkább bele sem gondolok, épp ezért mondjuk ki kerek perec, hogy ez az írás a rózsaszín elefántról szólt a barna zokniban.

Sokkal jobban lehet rá emlékezni. Meg viccesebb is.
Nem?

Szívesen hallom a hangod a hozzászólások között.

Oszd meg, hogy más is olvashassa!
Tibi
 

Mondanám, hogy engem mindenki Tibinek hív, de az igazat megvallva volt egyszer egy főnököm, ő Zolinak szólított. Hamar megtanultam. De ne rohanjunk úgy előre, kezdjük szépen a gyermekkorommal. De ez olyan hosszú, hogy inkább csak ide tettem: http://mindennapinlp.hu/blog/rolam/

  • Éva szerint:

    Kedves Tibi, tényleg kedvelem a gondolataidat, tehát a megszólítás nem közhely most. Tartok attól, hogy a képen nem egérke van, talán egy pele ?
    Fontos viszont, hogy NEM mindig a céljainkra gondolunk, sőt, a célok sokszor el is halványulnak, a feledésből vissza kell ráncigálni – na jó, Te mindig teszel arról hogy ne így legyen 🙂
    Szerintem mindig arra kell(ene) gondolni, hogy a “céljaink megvalósításához” kinek van még hasonlóan köze, és kinek a kezét lehetne megfogni hogy EGYÜTT induljunk … és haladjunk. Ha elértük, tulajdonítsuk a kézfogásnak 🙂 és értékeljük, gratuláljunk a másiknak, főleg 🙂

    • Tibi szerint:

      Szia Éva, látod, azt sem tudtam, hogy van olyan, hogy pele! 🙂 Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem! Szegény egér… Illetve pele! 🙂
      Köszönöm, és a hasznos gondolatokat is, hogy együtt is lehet menni a célok felé.

  • Déri Ági szerint:

    sosem elég hangoztatni, hogyan gondolkozzunk és mennyire pozitívan kell.

  • >