A kreatív élettervezés az NBU 2016. februári témája volt, amelynek kapcsán élő műhelynapot is tartottunk. A kreatív élettervezés alatt mindazokat az eszközöket értem, amelyek a szokványostól eltérő módon valósítják meg a célok tervezését.

Hagyományos eszközök​

Hagyományos tervezési eszköznek tartom például a határidőnaplót. Fogom a kis naplómat, és beleírom, hogy 2017. január 15-én el kell indítanom az NBU éves programját. Jó ez? Hasznos ez?

Persze, hogy az. Van is nekem kis fekete határidőnaplóm, amit szét lehet pattintani középen, így minden év végén megveszem a következő éves naplórészt. Megvan legalább tíz éve. Nagyon szeretem ezt a kis naplócskát. Megvannak az előnyei, mert például nem kell hozzá áram. És internet sem.

Hagyományos eszköz lehet még a kockás papír és a golyóstoll. Bár a kockás papír valójában négyzetrácsos, de azért én mindig úgy képzeltem el, hogy sok kocka van rajta egymáshoz tolva, és felülről ábrázolják őket. Mivel ez sem szervesen, sem szervetlenül nem kapcsolódik a témához, inkább hagyjuk. A lényeg, hogy nagyon is megfelelő megoldás lehet fogni egy kockás füzetet, és összeadni, kivonni, vagyis kalkulálni. Akarok nyitni egy webáruházat (éppen nem, csak példaként írtam ezt). Nézzük csak. Mennyibe is kerül ez nekem? Mennyit fog hozni?

Mielőtt áttérünk a kreatív eszközökre, leszögezem: odavagyok a hagyományos eszközökért. Van is nekem minden, és használom is őket igen rendesen.

De a kreatív élettervezési eszközöknek meg egyenesen a megszállottja vagyok.

Manuális játékok

​Vannak az ún. manuális játékok. Az ún. rövidítést egészen konkrétan úgy értem, hogy ezeket a dolgokat én úgy nevezem, hogy manuális játékok, egyébként nem biztos, hogy létezik ez a fogalom. Mindenesetre most létrehoztuk. Azért manuális, mert a kezünkkel pakolgatunk dolgokat, és azért játékok, mert olyasmit teszünk vele, amit a gyerekek is szoktak. 

Például a gyerekeim, amikor nem akarnak enni, legyen szó mondjuk egy olyan szokványos, mondhatni hétköznapi étekről, mint a parizeres kenyér trappista sajttal, akkor azt mondom nekik, hogy most akkor én csinálok magamnak egy hadsereget, de jaj, el nem pusztítsák! Természetesen alig várják, hogy felálljanak a katonáim csatarendben. A kenyér a ló, a parizer a büszke harcos, a sajt meg a sapkája. Vannak kisebb közkatonák, közepesebb kapitányok, meg dagadt fővezér. A legkisebb és legbátrabb lehet a minimális admirális. És akkor végül is megeszik az egészet. Mindet elpusztítják, s a hadseregnek ezzel - ahogy mondani szokták - kampó, de ​a játék működik. 

A játék mindig működik, mert az emberek imádják a történeteket, a játék pedig történet a valóság korlátai nélkül. Pont ezért működnek a manuális játékok is a kreatív élettervezésben.

Kő kövön​

Hogy csak egyet​ említsek, rögtön itt van a Kő kövön. Nagyon sok ilyen játékot láttam már, régebben élő célkitűző tanfolyamokon, ha tehetettem, mindig megcsináltuk.

Ehhez a gyakorlathoz szükség van némi építőanyagra, például kövek, kavicsok, gyöngyük, üveggolyók, tobozok, magok, stb. Ezek a természetes alapanyagok, de ha szeretnél, használhatsz gémkapcsot, anyacsavart és gyufásdobozt is, vagy amit akarsz.

Íme, néhány alapanyag:

Ugye, milyen szépek? Nos, ezeket kell felhasználni az élettervezéshez. Elsőként jó, ha kiválasztjuk a főszereplőt, például magunkat. Az NBU-s példánk főszereplője a Tót, akinek ezt a kis kövecskét választottuk:

Ez itt egy sima blog, tehát rövidre fogom, ahelyett, hogy leírnám a teljes gyakorlatot. A lényeg, hogy a füzet és kockás papír helyett most ezekkel a "szimbólumokkal" modellezzük az életünket. Ezt követően különféle mérföldköveket határozunk meg, amelyeket szintén részletesen ábrázolunk, felépítünk, kilegózunk.

A fenti megragadó kép egy beragadt élethelyzet kiragadott példája. Nem magyarázom el részletesen, miként hagyta ott a Tót a munkahelyét, hogyan gazdagodott számos belső erőforrással, mert ez még csak a kezdet, hiszen a "Kő kövön" gyakorlattal hosszú, nagyon hosszú távra tervezünk.

Gyerekesnek tűnik ez a gyakorlat? Mert az, nagyon gyerekes. Pont ez a jó benne. Ha azt gondolod, nincs értelme, tévedsz. Igen erőteljes hatása lehet az életedre.

Szoftverek

Mániákus szoftverhasználó vagyok, és ezek között akad szép számmal, amely a kreatív élettervezést igencsak meg tudja dobni. Gondolok itt például egy elmetérkép készítő alkalmazásra,vagy egy kördiagramos céltervező eszközre, esetleg egy komplett feladatkezelő programra. De a téma olyan bazi nagy, hogy ennek a bejegyzésnek esélye sincs beszámolni róla, így szegény itt véget is ér.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>