Már foglalhatsz helyet a téli NBU napra!

25
Nap
17
Óra
06
Perc
38
Mp

FIGYELEM: UTOLSÓ HELYEK FOGLALHATÓK!

NBU nap

Ünnep

2020.  december 13. vasárnap 


A téli NBU nap az NBU zárása lesz.

Miközben egy bögre tea és néhány finom sütemény mellett átgondoljuk az NBU ez évi utolsó három hónapjának a témáját, átgondoljuk és értékeljük mindazt, amit a mögöttünk álló időszakban tettünk, egyúttal a tanulságot is levonjuk. Ez a nap nemcsak a 2020-as év zárása lesz, hanem lelkes előkészület a 2021-es évre. 


A program 10:00-17:00-ig tart.

Egerbakta

3321, Tóvölgy u. 2.

Követed a Nagy Belső Utazást?

Vagy csak egyszerűen elhatároztad, hogy ideje tenned valamit a pozitív változásért? Nem akarod megvárni a januárt, hogy terveket szőj?

Gyere, és tölts velünk egy napot családias légkörben, egy nagyszerű csapat társaságában


Foglald le a helyed!

Mi történik ezen a napon?

Ez a nap az NBU negyedik negyedévének az összefoglalása egy kreatív önfejlesztő műhely során.


Miközben lezárjuk ezt az évet, egyúttal felkészülünk az újabb évre - persze csak lazán, nyugodtan, megkötések és határidők nélkül, hiszen nem szorít bennünket az idő.

Hol lesz ez a program?

A pontos helyszín: 3321, Egerbakta, Tóvölgy u. 2.
Térkép itt:


Egertől 10 km-re, Egerbaktán, kellemes környezetben, az erdő szomszédságában várunk téged. Az élő műhelynap barátságos helyszíne odabent:

Kinek és mikor ajánlott ez a nap?

Ha részt veszel a Nagy Belső Utazásban

Ha te az NBU aktuális évének az Utazója vagy, és célod a változás, akkor ott a helyed. Neked ez a nap ajándék, csak el kell jönnöd, és mindaz, ami a negyedik negyedév témája, most egyetlen nagy egész napos gyakorlatsorozatban kerül összefoglalásra. Ha minden gyakorlatot megcsináltál, akkor is élmény lesz számodra ez a nap, mert az élő gyakorlatok mások, mint az online feladatok. Hatalmas adag motivációt jelenthet neked ez a nap.

Ha eddig teljesen lemaradtál az NBU-val, akkor főként fontos, hogy ott legyél. Most egy nap alatt szerezhetsz hatalmas motivációt.


Részvételi díj:
Nincs


Ha részt veszel az ingyenes NBU-ban

Az ingyenes NBU-t követő Utazóinknak különösen fontos, hogy tartsák a ritmust, mert a gyakorlatok tíznaponta eltűnnek, hogy újabbak jöjjenek a helyükre, tehát mindig csak egy feladat látható, nem lehet az anyagot gyűjtögetni, csak megcsinálni. Ez így tulajdonképpen elég előnyös.

Ugyanakkor az ingyenes NBU a fejlődés egy bizonyos szintjét jelenti, de nem mindig követi az éves program aktuális témáját. Most lehetőséged nyílik rá, hogy csatlakozz a harmadik negyedév témájához.


Részvételi díj:
Ha eljössz erre a napra, akkor 5000 Ft-ért élőben kaphatod meg a harmadik negyedév esszenciáját. 


Ha semmiben sem veszel részt

Ha minket nem követsz, de egyébként aktívan fejleszted magad, akkor az olyan, mintha az ingyenes NBU tagja volnál, tehát az előző bekezdés vonatkozik rád.

Ha minket nem követsz, ráadásul egyáltalán nem fejleszted magad, akkor pláne ott a helyed. Ha a szokásaid nem visznek előre, ez az egynapos játékos önfejlesztő gyakorlatsorozat a legjobb, ami történhet veled. Egy napodba kerül, hogy új, könnyebb tervet készíts magadnak, ami elvezet a célodhoz.


Részvételi díj:

A részvételi díj ebben az esetben 5000 Ft.

Ők ott voltak az NBU napon:

Pontosan megkaptam azt, amiért mentem...

Kedves Tibi és Ági, nagyon nagyon kellemesen éreztem magam az NBU napon. Nagyon jó volt a társaság és a környezet is, és legfőképpen nagyon tetszett az egész napi elfoglaltságunk és pontosan megkaptam azt, amiért mentem, vagyis hogy egy kicsit jobban ráhangolódjak és fellelkesítsen az önismereti munkámban és a célok kitűzésében. Legjobban a sok apró hasznos kis tipp tetszett, de az egész tematika nagyon jó volt és meg voltam elégedve. Tetszett, hogy rugalmas volt az egész program, nagyon jól éreztem magam még egyszer és Szeretném megköszönni ezúton is!

Csilla Mészáros

Igazi feltöltődés volt.

Szuper volt ez a nap, kellemes mind a hangulat, mind pedig a környezet. Igazi feltöltődés volt. Sokkal energikusabban indult nekem ez a hét mint az előtte lévők. A leghatékonyabb, amit kaptam a szokástervezés, erre fogok a közeljövőben fókuszálni. Ági és Tibi, nagyon köszönöm Nektek ezt a szép napot!

Pályi Gabriella ... EV

Sok minden rendeződött bennem...

Sok minden rendeződött bennem, és sokkal fókuszáltabban tudom kezelni a dolgaim, mindennapjaim. Jó volt megtapasztalni, mennyien vagyunk, hasonló tapasztalatokkal, gondokkal, elakadásokkal, stb.

Gréty ... ápolónő

Az NBU napot rendkívül hasznosnak tartom. Örülök, hogy ezeket a hasznos gyakorlatokat ilyen elfogadó és támogató környezetben próbálhattam ki. Ez a nap úgy gazdagított, hogy élesebb képet kaptam a jelenlegi helyzetemről és arról milyen vagyok az ideális formámban. Továbbá hasznos, egyszerű ötleteket, hogy mit érdemes tennem annak érdekében, hogy kivirágoztassam önmagam. Köszönöm 🙂

Beáta

Egész nap NAGYON jól éreztem magam!

A másfél hete tartó borongós ősz erre a napra szabit vett ki és hagyta, hogy kellemesen simogassanak a nap sugarai. Erre az alapra jött a csodás helyszín, a házigazdák és a csapat. Akárcsak júliusban, most is egész nap NAGYON jól éreztem magam! Nemcsak a programot találtam hasznosnak, hanem a nap végén mindenki napi összegzését.

Sajnálom, hogy Katának korábban el kellett mennie, mert így a pontot az i-jére tőle pont nem kaptuk meg. Egyre inkább érzem azt, hogy ezen a naaagy belső utazásunkon, igaz, vannak interakciók, mégis egyedül kell előbb gyors iramban végigporschéznunk az akadálytalan saját autópályánkon-országutunkon, aztán lassítanunk a kátyús, nem annyira "haladós" mellékutunkon, hogy utunk utolsó szakaszán vándorbotot ragadva szemléljük a minket eddig is körbevevő csodákat, amik mellett korábban talán elsuhantunk, és rendületlenül kapaszkodjunk a csúcs felé vezető, egyre keskenyedő, végül egyszemélyessé szűkülő saját ösvényünkön. ...már most vágyom látni a decemberi havas tájat, a kandalló narancs-pirosló lángjait, az önfeledten nevetgélők arcát, azaz az évzáró 4.NBU-t.

Mindenkinek mindent köszönök! ToTTi

ToTTi

Kinyíltak olyan csatornák, amik eddig le voltak blokkolva

Nagyon jól éreztem magam. A beszélgetések hatására felszínre kerültek a rossz beidegződések amiket átbeszélve rájöttem, hogy másképp is lehet látni a dolgokat és kinyíltak olyan csatornák, amik eddig le voltak blokkolva. Mindenképpen hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a napon, sok új dolgot tanultam. Köszönöm a lehetőséget és a kellemes hangulatú beszélgetést! :)

Havasi Zsuzsi

A kerteteknek különös varázsa van...

Kedves Tibi!

Örülök, hogy részt vehettem az NBU napon. Jelenlegi élethelyzetem kérdéseire olyan válaszokat kaptam, melyek segítenek a pozitív irányú továbblépésben. A témákat színesen és érthetően adtad elő, bár ez várható volt a hírleveleid és egyéb írásaid alapján. Kifejezetten tetszett a helyszín, mert a kerteteknek különös varázsa van!

További szép és sikeres napokat! Angéla

Keijzerné Stekler Angéla ... művészeti terapeuta

Mit kapsz ezen a napon?

Szeretetteljes fogadtatást és vendéglátást

A szokásos tea mellett a kertben gyűjtött gyógynövényes teákra is vendégünk vagy. Kávét is választhatsz, de azt nem a kertben gyűjtjük. Lesz még egy kis ropiféle, sós és édes a részünkről, amire egész nap vendégünk vagy. Ha pedig úgy döntesz, egy kis hazaival támogatnád a csoport hangulatát, ne fogd vissza magad. Egy kis pogácsa vagy stangli, csokis kis bigyók, bodzaszörp meg narancslekvár, magvak, gyümölcsök, zöldségek, és sütemények - nem szeretnénk korlátok közé szorítani lehetőségeidet, mindennek örülünk előre a csoport nevében (is). Figyelem: Ez nem elvárás, csak egy lehetőség. Képzeld el, ha mindenki hoz valamit. Én elképzeltem egyébként, és egészen jó volt.

A csoport varázsát

Egy élő találkozó igazi előnye. Az egymással megosztott élmények és gondolatok adják saját változásod katalizátorát. Nem lesznek száraz előadások, nem kell őrült módon jegyzetelned, amit a projektor kivetít. (Nincs is projektorom.) Beszélgetni fogunk sokat, együtt gondolkodni, mesélni, kérdezni, sugallatokat adni. Ezen a műhelynapon az emberi kapcsolatokban rejlő erőt használhatod fel a saját fejlődésed érdekében, és ugyanezt adhatod másoknak a saját jelenléteddel. Beleviheted magadat ebbe a nagyszerű napba, hogy ezzel mindannyiunkat gazdagíts.

Kreatív önfejlesztő gyakorlatokat

A nap egy gondosan felépített önfejlesztő műhely.

Amit érdemes megemlíteni:

  • Játékosítás (gamification) - ami élő programban nyújtja a legjobb élményt.
  • NLP (Neuro-lingvisztikus programozás) - a teljes program illeszkedik az NLP modelljére.
  • Célkitűzés - Alapok és fordított célkitűzés.
  • Önálló és csoportos gyakorlatok - a céljainknak és a helyzetnek megfelelően.

Helyfoglalás, jelentkezés

Részvételi díj:
5000 FT
A 2020-as NBU tagjainak:
INGYENES

Kérdésed van? Bármiben segíthetünk?
Használd a jobb alsó ikont, vagy írj az ugyfelszolgalat@mindennapinlp.hu címre.
Hívhatsz is bennünket munkaidőben a 30 / 2079509-es számon.


>