A cím nem teljesen helyénvaló, mert szerintem egyáltalán nem kell nyugodtnak maradni minden körülmények között. Vannak olyan helyzetek, amikor a legjobb, ha felhúzzuk magunkat, ha kikelünk magunkból vagy zabosak leszünk. Utóbbi kenyérben is egészséges.
Amikor ugyanis eldurran az agyunk, olyan dolgokra is képesek vagyunk, amelyekre egyébként nem, és ez bizonyos helyzetekben hasznos lehet.
Persze nem akadhatunk ki direkt, ez nem nagyon irányítható folyamat, vagyis nem kívánságműsor. Attól, hogy most aztán nagyon mérges akarok lenni, még nem biztos, hogy sikerül is, ha alapvetően bennem van a csigavér. Vagyis szükségünk van valakire, aki gondoskodik a kiakasztásunkról. Szerencsére(?) bőven akadnak olyan embertársaink(?), akik szíves örömest az agyunkra mennek. S ha már itt tartunk, vannak olyan helyzetek, amikor a "normális" viselkedés, a nyugodt hangnem vagy a higgadt kommunikáció teljesen eredménytelen, ha azonban felemeljük a hangunkat, és panasztétellel fenyegetőzünk, akkor mesés átalakuláson megy keresztül a másik ember. Ezt tipikusan ügyfélszolgálati kapcsolódásoknál tapasztaltam. Az egyik barátom, kedvenc (és kedves) válasza ez volt, ha a nem túl szívélyes felszolgáló megkérdezte, hozhat-e még valamit: "Igen, egy kis kedvességet és a panaszkönyvet legyen szíves."
De hagyjuk a szélsőséges eseteket, és maradjuk a sodrunkban, mert ez az írás mégiscsak arról szól, hogy miként őrizhetjük meg a nyugalmunkat az esetek túlnyomó részében.
Kint és bent
Az már az előző példából is kiderült, hogy nem kell feltétlenül összhangban lennie a belső és a külső állapotunknak. Van ugyanis belső nyugalmunk, amelyet érzünk és tapasztalunk, vagyis átélünk, és van külső nyugalmunk, amelyet másoknak mutatunk. Ha az undok ügyfélszolgálatost akarom kiosztani, akkor tajtékzó haragom egyszerű színészi alakítás is lehet. Miközben odabent teljes a harmóniám, lelki békém tengere még csak nem is fodrozódik, képes lehetek két percig felháborodottan rikácsolni a telefonban, a fogyasztóvédelmi felügyelettel és hasonlókkal fenyegetőzvén. Megjátszom magamat a cél érdekében - de ettől még nem leszek ideges.
Erre szerencsére nagyon ritkán van szükség.
Sajnos azonban a másik eset igen gyakori.
A másik eset az, amikor odabent már rég kibillentél, ahogy azt mondani szokták "majd szétvet az ideg", de kifelé mosolyogsz. Ennek persze fontos szerepe van. Úgy mondják, uralkodsz magadon. Bár nem jó az, ha bárki is uralkodik feletted, de ha már valaki teszi, akkor az legyél te magad. Igen, hasznos az, hogy nem blamáljuk magunkat, nem kerülünk ciki helyzetbe, hanem normálisan viselkedünk.
Külső nyugalom
Fontos tehát, hogy bizonyos helyzetekben leplezd a belső állapotod, fojtsd magadba a haragod vagy az idegességed. Ilyenkor, ami sokat segíthet, az az ún. megfigyelői nézőpont.
Az NLP többféle nézőpontot is megfogalmazott, s a megfigyelői, vagyis a 3. számú nézőpont sokszor lehet a segítségünkre. Alkalmazása abból áll, hogy bizonyos szituációkban gondolatban kilépsz a saját helyzetedből, s felveszed egy külső, semleges de jóindulatú megfigyelő nézőpontját. Ez a "kamera a falon", vagy egy kedves idegen, aki épp szemtanúja az eseményeknek, esetleg a pók a sarokban, aki önmagában is nyolcszemközt érzékeli az eseményeket.
Ha tehát nem szeretnéd kiadni a belső feszültséged, akkor gondolatban lépj ki a helyzetből, és lásd magad kívülről. Ott van az az ember, akit mindenféle élmények érnek épp, és cselekedni szeretne. Így észreveheted a legjobb megoldást, amelyet ebben a helyzetben célszerű választani. Talán egyszerűen lelépsz, vagy megköszönöd a visszajelzést, ha az ott lévő önmagad épp kritizálta valaki. Esetleg kedvesen mosolyogsz, és bólogatsz, ha ezt tartod helyénvalónak.
A másik, ami hasznos lehet, ha figyelembe veszed az időtényezőt. A kirobbanó érzelmek néha olyan repeszeket hajítanak szanaszét körülötted, amely számos egyéb lelki sérülést is okozhat neked vagy másoknak. Ha tisztában vagy azzal, hogy - a legtöbb helyzetben - nem kell azonnal reagálnod a másik viselkedésére, hanem egyszerűen csak továbbléphetsz azon, akkor könnyebben megőrizheted a nyugalmad. Később majd átgondolod, és ha azok után is reagálni szeretnél, megteheted, de már átgondoltan, okosan.
Belső nyugalom
Mert egyértelmű, hogy ez a végső cél. Ez a saját tartós lelki békénk megteremtésével egyenértékű feladat. Légy nyugodt minden pillanatban. Odabent őrizd meg a nyugalmad akkor is, ha külső tényezők próbálnak kibillenteni onnan.
A belső nyugalom alapvető feltétele, hogy önmagaddal
légy
békében. Ne vádold magad semmiért és semmivel, gondolkodj pozitívan, fogadd el önmagad. A pozitív énkép nemcsak a nyugalom feltétele, annál sokkal fontosabb. Ha rossz véleménnyel vagy saját magadról, akkor ásd el magad olyan személyiségfejlesztő anyagokba, amelyek kijavítják ezt a hibát az önértékelésedben.
Ha békében vagy magaddal, akkor alapvetően rendben is leszel, nem fogsz feleslegesen idegeskedni, nem fog marni az önvád, s nem teszel magadra gondolatban cinikus megjegyzéseket nap közben.
Próbatétel
Próbatételek mindig vannak az életünkben. Nekem minden nap adódik egy csomó, amikor például egyszerre hárman beszélnek hozzám, miközben épp olvasni szeretnék. De ezekről később, mert emberi tényező nélkül is szükségünk lesz a kreativitásunkra, ha meg szeretnénk őrizni a nyugalmunkat.
Vannak a "természeti jelenségek", amikor esik az eső, vagy lefagy a járda, de ilyesmi az is, ha nem jön a busz, ha elromlik a bojler, vagy egy fontos állásinterjú előtt egy bazi nagy pattanás nő az orrunk hegyére. Ezekben a pattanásig feszült helyzetekben sajnos nem igazán van tudatosan ráhatásunk az eseményekre, épp ezért jó, ha valamilyen szinten képesek vagyunk kezelni azokat. A kiborulás nem a legjobb módozata a kezelésnek - érdekesebb lehet ezeket az történéseket égi jelként értelmezni, és elgondolkodni azon, milyen üzenet rejlik bennük. Talán ezt az állást most el kell engednem. A buszt is el kellett engednem. A bojlert is elengedheted, jól felszerelték azt a falra, nem kell tartanod.
Elengedés
Az egyik kulcs pont az elengedés. Nem kell tűzön-vízen keresztül ragaszkodnod a terveidhez, szükségtelen foggal-körömmel kapaszkodnod az eredeti elképzelésedhez. Gondolj arra, ha egyszerűen csak túllépsz ezeken a helyzeteken, valószínűleg olyan új lehetőségek tárulnak majd eléd, amelyeket másképpen észre sem vettél volna. Ha nem mész el az állásinterjúra, talán otthon netezve rábukkansz egy sokkal jobb lehetőségre. Talán azért késted le a buszt, hogy a következőn összefuthass egy régi ismerősöddel, aki fontos híreket mond majd. Ez már nem is annyira elengedés, mint szinkronicitás, amelynek semmi köze a filmek magyar hangjához.
Elfogadás
Ha más emberek viselkedése billentene ki belső egyensúlyodból, mert ami felőlük vagy belőlük árad, az annyira nincs összhangban a te értékrendeddel vagy világképeddel, hogy azokat képtelen vagy egymás mellé rakni, talán hasznos lehet azokat "csak úgy" elfogadni. Beengedni a tudatodba, hogy ő ezt így látja, ezt és ezt gondolja, és neked ezzel tulajdonképpen nincs semmi teendőd. Nem kell feltétlenül meggyőznöd a másik embert. A nyugalom megőrzésének a másik kulcsa tehát az elfogadás. Nincs mi ellen harcolni, nem kell magad megvédeni, nem kell senkit rávenni semmire, ha el tudod fogadni a másikat olyannak, amilyen.
A döntés szabadsága
Ez a harmadik kulcs a nyugalomhoz, így lassan már jár hozzá egy kulcskarika, és akár műnyuszifarkas kulcstartó. (semmi köze sincs a nyuszinak a farkashoz, remélem, érted, hogy értem.)
A döntés szabadsága valamelyest a korlátaink ledöntésével is jár. Azt jelenti, hogy igenis megtehetjük, hogy önálló döntéseket hozzunk, még akkor is, ha az szokatlannak is tűnik, mert nemcsak elfogadjuk a másik embert, hanem magától értetődőnek vesszük, hogy minket is el kell fogadjanak mások.
Így, ha elégedetlen vagy az életeddel, legtöbbször két út között választhatsz. Az egyik a változtatás, a másik az elfogadás.
Ha mindenki hatalmas prémiummal zárja az évet, csak téged felejtettek ki belőle, akkor szólhatsz ezért, reklamálhatsz, és talán ez segít is. Ha azonban nem, mert nagyon sajnálják, de a keret, és majd legközelebb, és ez a döntés innen meg onnan jött, akkor elfogadhatod a helyzetet, de az elfogadás sosem azonos a beletörődéssel.
A beletörődés azt jelenti, hogy elfogadod azt, hogy rossz neked. Az elfogadás során csupán tudomásul veszed, hogy bizonyos dolgokon nem tudsz változtatni, DE kereshetsz új, kreatív megoldásokat. Egy másik munkahelyet. Vagy elmehetsz két hónap táppénzre migrént színlelve.Úgy kell nekik.
Ha elhagyott a kedvesed, máris elkezdhetsz felkészülni egy új, tartalmasabb és őszintébb kapcsolatra.
Ha megbetegedtél, s az orvos nem tud segíteni, elmerülhetsz hatékony öngyógyító módszerekben, és segíthetsz te magadon.
Ha nem kaptad meg a kölcsönt a banktól, máris elkezdhetsz új terveket szőni, amelyben senkitől sem függesz.
Ezek mind a saját döntéseid.
Én például dönthetnék úgy, hogy befejezem ezt az írást most.
Kedves Tibi!
Megintcsak tökjót írtál, köszi!
Idén a karácsonyi családi háborút ezekkel a tippekkel talán túl fogom élni.
Megértettem, hogy pl. ha egy alkoholista ember rámzúdítja a lehúzó kritikáit -akkor ne vegyem magamra, hisz ezt csakis ő látja így, a világon a többi ember kedves velem. Másrészt szabjam meg a határokat: közöljem vele,hogy én is megtehetném hogy rosszakat mondjak rá,de mivel én kedvesebb vagyok mint ő,ezért nem teszem, és hagyom hogy akkor beszélgessen egy szenttel… 😀
Beindult az ötletelésem, hogy mégse legyek bunkó, de mégis helyretegyem azt aki bunkó velem!
Köszi! Köszi! Köszi!
(Régen karácsony után mindig öngyilkos akartam lenni – idén röhögni fogok a rosszakaróimon 😉
Zs.
Kedves Tibi! Jó az időzítés mindig! Éppen bevonzottam tegnap egy ilyen történetet, amikor készültem kiállni a gyerekemért egy emberrel szemben, aki pokróc volt és goromba. Na sebaj, lenyeltem a békát, higgadt és tárgyilagos maradtam, semmi indulat. Itthon viszont kicsit, adtam neki, hogy a fene meg ilyenek! Aztán este, vmi történ, amolyan hirtelenszerű felismerés, ami mostanában el szokott kapni. Olyasmi, hogy ezt az embert valószínűleg alaposan megforgatta az élet, nem szeret mert őt sem szeretik, azt sem tudja, hol kezdhetné el, hogy kitörjön ebből, vagy még nem is akar! Egyszóval azután azt éreztem, hogy legszívesebben megölelném, vagy visszamennék és annyit mondanék, hogy a legjobbakat drága tanárnő és szívből mosolyognék, mert erre van szüksége! Azt hiszem a legnehezebb az élet azoknak, akiket nagyon kevés szeretet vesz körül! Ja és van még egy érdekes technikám! Jöhet legközelebb?
Köszönöm, hogy megoszthatom ezeket a gondolatokat. Ragyogó napot!
Kedves Gabriella! Amiről beszélsz, azt az NLP is megfogalmazta, szerintem nagyon jó felismerés a részedről is. Az NLP úgy mondja: „Az ember nem azonos a viselkedésével.” Ha ezt el tudod fogadni, és magát az embert képes vagy eredendően jónak elfogadni, és különválasztani őt a viselkedésétől, ami lehet tapintatlan, bántó, vagy sértő, akkor teljesen más szemmel tudsz tekinteni rá.
Ettől még persze nincs megoldva a dolog – de nem is biztos, hogy meg kell oldani.
Kedves Tibi! Nagyon jókor jött írásod. Pattanásig feszít egy feladat, ami bőven kívül van komfort zónámon. Mondatom, fényévnyire. 2 nap alatt nem tudok tárgyalási szintre megtanulni angolul. Az ürgék pedig nem beszélnek németül.
No meg egy szeretett barátban is akkorát csalódtam, hogy az csak rálapátol még egy feszkó adagot az alap feszkómra. Persze tudom csalódni csak az tud, akinek elvárása van, de mégis. Becsaptam magam, azt hittem bár világnézeteink különbözőek a szívkapcsolat barátságunk motorja, de nagyot tévedtem.
Hagytam is már magam egy külső szemlélő által megfigyelni és máris mókásnak találom magam. Gyors technika. Köszönöm.
Szia Edit! Hát, a két nap alatti nyelvtanulást én elengedném, tényleg. A másik dolgot sajnálom, és szerintem fontos, hogy legyenek elvárásaink.
Tibi
Kedves Tibi, örülök, hogy szerinted is fontos, hogy legyenek elvárásaink! Az a tapasztalatom, hogy ha az elvárás nem pont a gondolatolvasás 🙂 hanem vállaljuk és előre megfogalmazzuk, hogy mire van szükségünk, akkor sokkal könnyebb közös nevezőre is jutni. Lehet, hogy elkerüljük a csalódást, ha nem várunk (el) semmit, de szerintem sokkal kevesebb örömben is van részünk!
Ibolya, nagyon igazad van a gondolatolvasással kapcsolatban. Ha csak úgy elvárjuk, de ki nem mondjuk, akkor az egy „remekbe szabott” és tipikus kommunikációs hiba lesz.
Szóval, egyetértek 🙂
Szinte pontosan ugyanilyen helyzetben vagyok én is. Persze csak arra vonatkozik, amit leírtál, a további részletek valószínűleg eltérőek.:) Mindkét helyzetre találtam már elindítható megoldásokat, és valószínűleg jókat, mert kezdek nyugodtabb lenni.:) Ezt részben ennek az oldalnak köszönhetem.
Kedves Szilvi, ennek nagyon örülök! 🙂 Köszönöm, hogy megosztottad!