Személyiségfejlesztés
Videó/Szöveg

Szíverősítő

Lecke 5 Fejezet 1

A hétköznapok forgataga sokszor komoly döntések elé állíthat minket mind a magánélet, a munka, a gyerekek, vagy a szabadság kérdésében. Éppen ezért, ebben a fejezetben szeretnélek téged támogatni a döntések terén egy igen fontos dologban. 

A legtöbb embernek vannak HALOGATOTT döntései. 
Olyan elhatározásokról beszélek, amelyeknek a pozitív kimenetele nem kérdéses, mégsem születtek még meg igazán. Legtöbbször ezek egy nagyobb döntésről szólnak, vagy valamiről, amit elkezdeni nem is olyan nehéz, de hosszabb távú változással kecsegtetnek.

Ilyen döntések lehetnek például, hogy vegyél egy saját házat, külföldre utazz, vagy elkezdj egy rendszeres sportot, esetleg megtanulj egy nyelvet, megkérd valakinek a kezét:), vagy felmondj a munkahelyeden.

Természetesen POZITÍV változásra vágyunk, ennek ellenére a döntést halogatjuk. Ennek néha a túl nagy, leküzdendő akadályok képezik az okát, vagy egyszerűen csak hiányzik belőlünk egyfajta biztos tudat, hogy a célunk elérhető, és a döntés helyénvaló.

A belső bizonyosság

Gondolj egy halogatott döntésedre, valamire, amire már régóta vágysz, de mégsem tudtad magad elszánni még az első lépésre.

Most képzeld el, hogy elönti a lelkedet a biztos tudat, amely megerősít, hogy ez a helyes út. Érzed, ahogy átjárja minden sejtedet a belső bizonyosság, hogy a felmerülő akadályokon gond nélkül felülkerekedsz, s már az utat is élvezni fogod, ami pedig az út végén vár rád, a döntésed végső pozitív következménye, örömteli jutalmad lesz, és teljesebbé teszi az életed.

Ezt a fajta belső bizonyosságot keressük most, sőt nem csupán keressük, hanem meg is fogjuk találni. Ez az a tudat, amely MOTIVÁCIÓT ad és ERŐT, hogy a döntésed ne csupán megszülessen, hanem határozott és magabiztos tettek is kövessék azt. Eredmények, jó tapasztalatok, és nagyszerű élmények várnak rád, ha birtokolod ezt a belső bizonyosságot.

Nos, gondolkozz csak el, melyik az a régóta halogatott döntésed, amelyhez szívesen társítanál egy ilyen nagyszerű belső bizonyosságot.

Egy "nagyobb lélegzetű" kreatív írás-gyakorlatot hoztam most neked. Az elvégzése körülbelül 30 percet vesz igénybe, vagy többet. Egy füzetre, és egy tollra lesz szükséged, és még egy színes szövegkiemelőre. Ha nem ismered a szabad írást, akkor az Alapgyakorlatok között találhatod meg a leírását.

Ha változásra vágysz, akkor végezd el ezt a gyakorlatot, és ha jól sikerült, akkor meg is hozhatod azt a bizonyos döntést, amelyet kiválasztottál. A döntést követhetik tettek. Persze mindezt csak nyugodtan, a magad tempójában tedd meg.

Nagyon szeretném, ha a javadra fordítanád ezt a gyakorlatot, és az egész NBU-t, de tisztában vagyok azzal, hogy nem akarhatom jobban a változásod, mint saját magad.

Ha kérdésed adódik, kérlek, írj a hozzászólások között. Ugyanígy szívesen veszem minden visszajelzésed.

A gyakorlatot pedig itt találod dia formájában:

A gyakorlatot pdf formátumban ide kattintva le is töltheted.

  • anikó szerint:

    Köszönőm jól esett a feladat megoldása.

  • Babi szerint:

    Köszönöm szépen,- mindig jobb lelkiállapotba kerülök ilyen jellegű gyakorlatoktól! Nagyon kedvemre való! Úgy érzem magamat, mint aki pont benne van a teremtés folyamatában!Felemelő…:-))

  • Lena szerint:

    Kedves Tibi, ez sose jöhetett volna jobbkor! KÖszi!! El fogom végezni. Két hete halogatok valamit, nagyon aktuális ez a gyakorlat …:)

  • Andru szerint:

    Teljesen máshova vezetett a gyakorlat.
    Amikor az akadályok leküzdéséről írtam, egyszer csak aha! lett (hangosan is) és írásban gondolkodtam tovább. Megtaláltam a motivációt, a valódit, hogy miért is akartam ezt a döntést meghozni és gyakorlatilag teljesen más irányt vett az egész írásgyakorlat.
    Semmi köze nem volt egy döntéshez, hanem egy aggodalom (félelem?) feloldása lett. A pozitív jövőkép és a szavak meglettek, lett egy nagyon erős mondatom és zölddel írtam.
    Köszönöm a gyakorlatot, sosem gondoltam volna erre az eredményre, de nagyon örülök 🙂

    • Tibi szerint:

      Gyakran vesznek más irányt ezek a gyakorlatok, de mivel ez szabad írás, itt mindent szabad 🙂 Örülök, hogy hasznát vetted az írásnak 🙂

  • Pen
    >