Kormányt a kézbe! – Nagy Belső Utazás
13

Kormányt a kézbe!

Ne aggódj, nem tanulóvezetői lépések következnek, mondhatni a kormányt, amelyet a címben említettem, metaforikusan értem. Arra gondolok, vajon mennyire vagy ura az életednek. Mennyire tartod a kezedben a dolgokat? Te irányítasz, vagy robotpilóta üzemmódban élsz?

Az egészet kötném az NLP híres célkitűzői stratégiájához, amelyet az érdemes, elérhető célok feltételeiként szoktak említeni. Ez azt jelenti, ha van egy célod, és az megfelel a stratégiában felsorolt HÉT kritériumnak, és nem csak a fejedben tervezgetsz, hanem a feneked is felemeled, és valóban kézbe veszed a kormánykereket, akkor van rá esélyed, hogy eléred a célodat. A fejed, a kezed, a feneked, és egyéb testrészeid is kellenek a művelethez tehát - mert egy fontos cél elérése teljes embert igényel.

Te teljes ember vagy?

Ezt is metaforikusan értettem.
Ha teljes embernek érzed magad, akkor valószínűleg rendelkezel a megfelelő önértékeléssel, és igényed van a változásra, ami azt is jelenti, hogy igényes vagy önmagadra. Minden körülmények között ugyanis saját magadnak kell a középpontban lenned. Ha a gyereked a legfontosabb, ha a munkádat akarod jól ellátni, ha szerető férj vagy feleség akarsz lenni, akkor is elsősorban MAGADNAK kell rendben lenned.

Visszatérve az NLP-s célkitűzéshez: Az egyik pontja így szól:

Célkitűzési feltétel

Csak azért a célért érdemes tenned, és azt érheted el biztosan, amelyben te vagy kezdeményező, és mindvégig te vagy az irányító.

Vagyis, ha kitűzöl egy célt, és csak a megfelelő alkalomra vársz, hogy elindulhass, máris elbuktál. Semmi sem garantálja ugyanis, hogy a megfelelő alkalom VALAHA eljön. Talán igen - de mi van, ha mégsem?

Ha a megfelelő alkalomra vársz, akkor jó hírem van. Most van a megfelelő alkalom. Pont ez az a pillanat, miközben ezt a blogot olvasod. Máris hozzáláthatsz az életed megváltoztatásához.

De menjünk egy lépéssel tovább. Mert elképzelhető, hogy most TÉNYLEG elkezdesz cselekedni. A cselekvés lehet bármi. Egy döntés, hogy mostantól lift helyett lépcsőn közlekedsz. Egy telefonhívás. Egy könyv, amit a kezedbe veszel. Sajnos azonban pár nap múlva, vagy hamarabb (esetleg később) akadályba ütközhetsz. Ha ezen túlságosan megütközöl, kudarcként élheted meg a helyzetet. Itt ismét egy NLP-s előfeltevésre hivatkoznék. Sőt, hivatkozom is.

NLP előfeltevés

Nincs kudarc, csak visszajelzés van.

Ha egy akadálynál leblokkolsz, akkor megállsz, és várakozó üzemmódba kapcsolsz - hopp, látod mi gurul ott a kanyarban? Az bizony a kormánykerék, amelyet eddig a kezedben tartottál.



Mindig legyen egy B terv

Ha tervezgetős vagy, és mindent pontosan kitaláltál, akkor nagyon fontos, hogy MINDEN eshetőségre legyen egy B terved. A B terveket nem kell előre elkészíteni, csupán arra ügyelj, ha váratlan nehézségek lépnek fel, akkor - mint a GPS - azonnal gondold át a helyzetet, és keress más útvonalat.

A célkitűzés olyan, mint egy utazás. El akarsz jutni A-ból B-be. A, ahol most tartasz, a jelenlegi élethelyzeted. B a kívánt állapot, amely magasabb életminőséget jelent. Akadályok mindig vannak az úton. Ilyenkor azonban kereshetsz és találhatsz is új utakat.

Muszáj mindig célkitűzni?

Szó sincsen erről. Talán az életed most is sínen van. Jól mennek a dolgok, rendben a munka, a család, a gyerek, a bankhitel, a diákhitel, az osztálypénz, a konyha, a kocsi - minden rendben van. De a NAGY kérdés az: Te jól vagy?

Nem célokat kell kitűzni. Az a fontos, hogy fordíts IDŐT és ENERGIÁT saját magadra. Ezt úgy is mondhatnám, hogy fordíts FIGYELMET saját magadra. A saját fejlődésedre, épülésedre. Van itt azonban egy bökkenő. (bökk) Az emberek sokszor azt mondják, hogy jelenleg NINCS idejük önmagukra. Illetve nekik most FONTOSABB dolguk van, és ez a saját döntésük.

Saját döntésed?

Nos, aláírom, van ilyen. Én is úgy döntöttem, hogy lemondok egy csomó mindenről, mert itt vannak a gyerekeim, a munkám, és ha ideszámítom a Kókuszt is, akkor még itt van a kutyakötelességem is. (A Kókusz a kutya, de akkor még nem említettem a macskát, aki a Tipli, és vele is vannak teendők néha.) Tehát senki se mondja nekem, hogy se kutyám, se macskám, mert mindkettő van - és még folytathatnám a felsorolást, de hagyjuk.
Ez a sok minden - amelyben a Tipli meg a Kókusz igazság szerint nem nyom túl sokat a latban, de a gyerekeim igen - egyfajta korlát az életemben, de ÖRÖMTELI korlát, mert imádom a gyerekeimet, és a velük járó dolgok ellen sincs kifogásom.

De.

De az én kezemben van a kormány, nem a kutyáéban. (Ez nem a Kókusz, és nem az én autóm.)

Foglalkozom önmagammal. Foglalkozom az egészségemmel (csak nem eleget), törődöm a személyes fejlődésemmel (ez rendben van), és vannak céljaim, SAJÁT céljaim, amelyek rólam szólnak, és nem a gyerekekről és nem másról. Nem vagyok teljesen rendben, de rajta vagyok az dolgon.

Mi van VELED?

Mert én én vagyok, de komolyan érdekel, hogy TE, aki ezt az egészet képes voltál eddig elolvasni, törődsz-e saját magaddal, fejleszted-e bármilyen módon magad? Ügyelsz-e arra, hogy neked is jó legyen, vagy csak a nagy közös cél lebeg a szemed előtt, amelyben csak egy fogaskerék vagy a kormányműben, hogy a DOLGOK jól menjenek?

Ez nem egy költői kérdés, sokat foglalkozom ezzel a kérdéssel, így ha megosztod velem lent, a hozzászólásoknál a véleményed, azt nagyra értékelem.

Oszd meg, hogy más is olvashassa!
Tibi
 

  • Gabi szerint:

    Szia Tibi! Igen, ahogy írod Te is , eléggé hasonlóan gondolkodom ezekről a dolgokról! Én pl gyerekkoromtól rajzolok, anno rajztanárnak készültem. Na azért nem a kezdet kezdetén! Hih Lényeg, hogy sokáig hanyagoltam hogy fejlesszem magam benne, mert a család jóléte, az otthon rendje meg minden más fontosabbnak bizonyult. Közben mindig éreztem, hogy nem jó ez így , mert valami hiányzik a teljességhez, több valami is, de ezt most nem részletezem. Aztán végül úgy éreztem nemrég, hogy most tényleg nagyobb gázt kell adni és ha valamit fontosnak érzünk, azt tényleg kezeljük prioritásként és ne hanyagoljuk el. Na ezzel nagy vonalakban minden t elmondtam, vagyis amit ezek a keretek megengednek! Szép napokat és teljességhez vezető utat, lendületet Neked és azoknak akik még olvassák!

    • Tibi szerint:

      Szia Gabi!

      Remélem, hogy a “nagyobb gázt kell adni” azt jelenti, hogy elkezdtél azzal foglalkozni, ami mindig is hiányzott. Mert, hogy a keretek mit engednek meg és mit nem, abba nekünk is van beleszólásunk 🙂

  • Erika szerint:

    Szia Tibi!
    Rég írtál össze ennyi jó és hasznos dolgot.Máskor is,de most felül múltad minden tèren magad.Amikor sajnáltam magam cèlok s tervek nélkül,lehangolt voltam mindig.S jöttèl te,mint akit a nem tudom kik kűldtek.A jobb kezemmel amit én reménytelennek hittem,szuperul írok és rajzolok.Ùjra neki kezdtem az angol ismétlésnek,s már csodás bio palántáim vannak.Ahogy viselkedem màr nem vagyok egy sàrkány,ès lassan (ideje volt),a sarkamra állok.A cèljaimban nem ingathatnak meg,ha haragszik emiatt rám valaki vagy megbékél vagy nem.Most influenzából kilábalóban,de ez se keserített el,szabadságra mentem mindentől kivéve az NLP-től,s mìg màs mèg mindig vegetál a vìrusoktòl,hat nap alatt màr tünetmentesen azért vigyázva nehogy visszaessek.Ezeket mind tőled kaptam,vagy bennem voltak valahol,te meg előcsalogattad.Köszönettel Neked,
    Era

    • Tibi szerint:

      Era, nagyon örülök neki, hogy kilábaltál a betegségből, és hogy tudsz rendszeresen önmagaddal foglalkozni. Ez a legfontosabb 🙂 Mindig elindulni a legnehezebb, és te már elindultál.
      Köszönöm a kedves visszajelzésed, és sok sikert a pozitív változáshoz!

  • Éva szerint:

    Nagyon eltaláltad ezt a kutyapóráz dolgod. Mivel a kutyám erősebb nálam, ezért ő rángat engem, nem én őt. Szóval itt van a kutya elásva. Elengedem a pórázt, és inkább a kormánykereket fogom!

  • Mona szerint:

    Kedves Tibi!
    Azt írtad, nem lesznek már hírlevelek, de szuper, hogy van új a blogban. 🙂 Olvastam az írást, és a hozzászólásokat is, és én is pont annyit köszönhetek neked, mint a többiek. A mostani rossz élethelyzetben nagyon feldobnak az írásaid, a régiek (amikre nem volt idő, azt most olvasom), és az újak is. Tanulás és munka mellett fontosnak tartom azt, hogy foglalkozzak magammal is, és ha gáz, ha nem, én még mindig ,,Lépj tovább”-ozok, a 12 órás műszakok után is egy kicsit, akkor is, ha csak negyed órát tudok igazán a videókból nézni/hallgatni, elalvás előtt. Egyszerre több problémával is foglalkozom, de jó érzés az, hogy úgy érzem, haladok előre. Néha észreveszem, hogy bizonyos dolgokat egészen könnyen meg tudok változtatni az életemben, és ez nagyon nagy örömmel tölt el.
    Alig várom, hogy egyszer részt vegyek egy élő műhelyen is.
    Köszönök mindent.

    • Tibi szerint:

      Kedves Mona!

      Köszönöm a kedves visszajelzésedet.
      Nagyon sajnálom, ha a mostani élethelyzeted nem kielégítő. Szívesen segítek, ha tudok. Tudod az email címem, csak írj.

      Élő műhelyen is szívesen látlak bármikor. 🙂

  • Szilágyi László szerint:

    Ha nagyon okos lennék, azt mondanám, Tibi minden szavad igaz, miután nem vagyok az, csak annyit mondok, Tibi minden szavad igaz!
    Csak így volna szabad élni az életet!

  • Viki, egy sokat betegeskedő másféléves anyukája szerint:

    engem mindig az érdekel, hogy ezt hogy csinálja az ember a kisgyerekes, bölcsibeszoktatós, télibetegeskedős végeláthatatlannak tűnő időszakokban. hogyan van azzal békében az ember, hogy éveken, hosszú éveken át mindig és bármikor áthúzhatják a terveit szóljon az egészségről, pénzről, bármiről…
    a praktikus tanácsokat “az ember tervez, kisgyerek végez” jeligére várom 🙂

    • Tibi szerint:

      Szia Viki!

      Ha másfél éves a gyermeked, és betegeskedik, akkor nem ez a világmegváltás ideje – ez egyértelmű.

      Sőt, a gyerekek a legkomiszabb a korlátok az életünkben, mégis imádjuk őket. Szerintem pont ez a lényeg: Ha van egy gyereked, ő a világ közepe. A te világodé is – egy jó darabig. De ahogyan elkezd cseperedni, és kevesebbet betegeskedni, lassan megnyílik a világ.

      Amikor “fontos” munkám van, és alig várom, hogy elaludjanak a kicsik, és amikor elalszanak, akkor valahogyan kikecmergek az ágyból este 10 után, és leülök a gép elé, és elkezdek írni…

      Mire magamhoz térek, és belemelegedek, akkor érzem, hogy csend van és nyugalom, és teljes a fókusz, és akkor haladok végre, írok, alkotok, szárnyalok.

      És akkor meghallok egy nyekergő hangot. “Apaaa… Feküdj ide mellém.”

      Valahogy ilyenkor sosem kérdés, mit kell tennem. Lecsukom a gépem fedelét, és bebújok a puha talpak közé megint. Ilyenkor már nagyon nehéz ébren maradni.

      De ez sosem volt valódi probléma. Ez inkább öröm.
      Hogy a franc essen a büdös kölykébe. Érted, hogy értem:) Imádom őket.

      Sosem lehet semmi sem olyan fontos, mint a gyereked. De attól még van élet a gyereken túl is.

      • Viki, egy sokat betegeskedő másféléves anyukája szerint:

        asszem, ezt zseniálisan megfogtad!
        nincs is mit hozzátenni.
        köszönöm!
        igazán.

  • >