Ez az írás arról szól, hogy hogyan változtathatsz az életeden 2020-ban. Nem találtam fel a spanyol viaszt, és nem tudok varázsolni sem, van viszont egy jól követhető és igen hatékony módszerem, amely működik is. 

Először megosztom veled a múlt heti rövid gyakorlat tapasztalatait, aztán leírom az egész évre szóló részletes programot, amelyhez csatlakozhatsz, ha akarsz.

4 dolog, ami kiderült

Az "évindító kérdések"  fő célja nem az volt, hogy statisztikát készítsünk, hanem az, hogy maguk a kérdések indítsanak el mindenkit egy megfelelő gondolkodási folyamatban. Szándékosan egy nagyon egyszerű kérdéssorról van szó, és az azt követő szintén egyszerű gyakorlatról. 

Mégis érdekes volt megnézni a statisztikát. Anélkül, hogy komolyabb elemzést folytatnánk, négy nagyon fontos tapasztalatot leszűrhetünk. Nevezhetjük ezeket tényeknek is, hiszen a beküldött válaszokra alapozom azokat.

1. Minden számít

Hogy melyik életterületen akarnak az emberek elsősorban változni, nos, a válaszok alapján nem igazán eldönthető, mert a különbség nem volt túl nagy. Bár, sokkal szakmaibb volna azt mondani, nem látható szignifikáns eltérés.

Ez mit is jelent? Számomra azt, hogy mindenkinek más és más a fontos. Még ha létezik is "kiemelten fontos" életterület, mi van, ha számodra nem ez az elsődleges?

Mindannyian különféle prioritásokkal rendelkezünk. Egyeseknek a család áll az első helyen, másnak a munkája, vagy a pénz, megint másnak a szerelem, vagy a zene, vagy bármi más. 

A legjobb módszerek ezért azok, amelyeket bármilyen életterületen tudsz használni. A hatványozást például főként a matematikában kamatoztathatjuk, de nem lehet vele fogyókúrázni. A kilencven napos fogyókúrával viszont igen, de az nem jó kommunikációhoz. 

Ugyanakkor a célkitűzés, a kreatív írás, az NLP az élet szinte minden területén használható, tehát mi is ezeket és hasonlókat fogunk használni.

2. A legnagyobb akadály, amely a céljaink elérése előtt áll, hogy nem tudjuk, mit tegyünk.

Több, mint hatvan százalékban ezt a választ jelölték meg az emberek. Az összes többi pedig (érdektelenség, a pénz vagy az idő hiánya), azt gondolom, szintén táplálkozhat a tudás hiányából. Hiszen, ha például nincsen pénzem, akkor azért nincsen, mert nem tudom, hogyan teremtsem azt meg, ha nincs időm, ugyanez a helyzet.

Ez nagyon fontos. Azért nem cselekszünk, mert nem tudjuk, mit tegyünk.

3. Az emberek akár teljes életmódváltásra is hajlandók, hogy mozdítsanak az életükön.

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, NLP, célkitűzés, indulás, életmód váltás

Ez a legjobb hír. Ez ugyanis ezt jelenti, hogy ha a legnagyobb akadályt elhárítjuk (vagyis megtudjuk, mit kell tennünk), hegyeket mozgathatunk meg. Ötvenhét százalékban ez a válasz érkezett, a többiek kisebb változtatásokat tennének, amelyekbe belefér néhány új szokás kiépítése. A szokások a tetteink legkisebb építőelemei, amelyekkel igen nagy változásokat érhetünk el.

4. Azonnal kezdhetünk - de legkésőbb egy hónapon belül

Ez teszi fel az i-re a pontot. Az emberek közel háromnegyed része most azonnal elkezdene cselekedni a változásért, a többiek pedig (szinte kivétel nélkül) egy hónapon belül készen állnak a cselekvésre.

Nincs halogatás, nincs tökölés, nincsenek kifogások. Máris indulhatunk.

Akkor hogyan tovább?

Nos, mindezek azt jelentik, hogy amennyiben te is a nagy többséghez tartozol - és ebben az esetben jó dolog oda tartozni -, akkor

Ha tudod, mit tegyél a pozitív változásért, azonnal hajlandó vagy megtenni nagy tetteket is.

Én is ilyen vagyok. Bizonyos dolgokban nem vagyok jó, és éveken át képes vagyok egy helyben totyorogni, mert nem tudom, mit kellene tennem. Ha azonban tudom, hogy mi az, ami kimozdíthat egy megrekedt élethelyzetből, akkor meghozom az áldozatot, és megteszem, amit csak tudok. Ez egy elég jó stratégia, és örülök, hogy az Olvasóim is készen állnak a cselekvésre.

Te készen állsz?

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, NLP, célkitűzés, indulás, készen áll

Szeretnék neked segíteni, hogy elindulj a céljaid felé, és eredményeket érj el ebben az évben. Ehhez a legjobb megoldás, amit fel tudok kínálni, az a 

Nagy Belső Utazás

Azt már bizonyára tudod, hogy a Nagy Belső Utazás, vagyis az NBU, egy teljes évre szóló online személyiségfejlesztő program. 2020-ban az ötödik alkalommal indítjuk útjára. Minden évben egy lelkes csapattal együtt megyünk végig a saját belső utazásunkon, sokan már a kezdetektől velünk tartanak. Ez jelent valamit. Nem állítom, hogy az NBU a boldogsághoz vezető út, de aki megtanulja használni, az igen jó eredményekre számíthat.

Nézzük, mi történik, ha TE is benevezel!

12 nagyobb állomás a fejlődés útján

Eddig 48 ilyen nagyobb állomáson vitt keresztül az NBU útja, s az új évben is vár ránk újabb 12 izgalmas téma. Mit jelent ez? Minden hónapot egy meghatározott témának szentelünk, amely a személyiséged fejlődését támogatja. Néhány korábbi ilyen téma: kreatív tervezés, újrakezdés, pozitív énkép, játékosság, elengedés, hatékonyság. 

Bármelyiket nézed is, észreveheted, hogy van köze hozzád. Ezek mind olyan nézőpontok, amelyekkel érdemes foglalkoznod függetlenül attól, az élet mely területén akarsz változást elérni.

35 kisebb állomás

Januárban kettő, a többi hónapban három fejezete van az NBU-nak. Ezek a főbb témákhoz kapcsolódó konkrét feladatok, gyakorlatok, cikkek. Vagyis nemcsak beszélni fogunk arról, hogy milyen fontos ez vagy az, hanem kézzelfogható feladatot is fogsz kapni. A változásért tenni kell, az elmélet csupán alap, amelyre felépítheted a személyes fejlődésed.

Ez a 35 kisebb állomás átível majd az egész éveden, rendszeresen ellátva téged önfejlesztő feladatokkal, biztosítva, hogy a terv ne csak terv maradjon.

25 játékos küldetés

Ez az Élő Küldetések nagy sikerű játékának speciális küldetéscsomagja. 25 kihívást teljesíthetsz. A feladatok online érhetők el, de teljesíteni csak a való életben tudod azokat. Minden évben újabb küldetések érkeznek. Akik az elején kezdték, hamarosan megkapják a 76. küldetésüket. Egy teljes sorozat végrehajtása legkevesebb 300 napba telik - vagyis komolyabb önfejlesztő feladatokról van szó. Vajon te meddig jutnál el egy év alatt?

Élő NBU napok

Minden évben fejlesztjük a Nagy Belső Utazást. 2020 legnagyobb újdonsága minden bizonnyal a négy NBU nap lesz, amelyet Egerben vagy annak közelében rendezünk meg. Itt találkozhatunk egymással, belekóstolhatsz az élő gyakorlatok varázsába, beszélgethetünk, segíthetjük egymást, és jó adag motivációval töltekezve folytathatjuk tovább az utunk. Tavasz, nyár, ősz, tél - négy NBU nap, mindegyik más témára felépítve. Ha részt veszel a programban, ezek a napok ingyenesek a számodra!

Közösség 

Ha nem tudsz eljönni az élő rendezvényekre, akkor is részese lehetsz az NBU nagyszerű közösségének. Zárt Facebook csoportunkban kapcsolatba léphetsz a többiekkel, a belső oldalakon írhatsz hozzászólást - segíthetünk egymásnak, és ez nagy értéket képvisel.

Segítség

Ha már szóba került egymás segítése. Mindenkinek más és más feladat adódik az önfejlesztésben. Mi otthon vagyunk az NLP-ben, a kreatív írásban, a metaforikus gondolkodásban, az ericksoni hipnózisban, a játékosításban - ha segíthetünk, az nekünk öröm. Egyedül nem könnyű - de nálunk nem vagy egyedül.

Webinár-archívum

18 különleges online műhely teljes anyagát kapod: Videók, feladatlapok, letölthető anyagok, ebook-ok. Már ezek is kitölthetnék az évedet, hiszen a nagyszerű módszereken túl (mint pl. az Életfonal, a metaforaírás, vagy a különféle döntéshozatali stratégiák) több olyan gyakorlatot is kapsz, amelyek kizárólag ezen műhelyek során voltak elérhetők.

Örökös hozzáférés

Az éves program tagjai mindenhez időben korlátlan módon férhetnek hozzá. Évek múltán is eléred az összes anyagot. Ami egyszer a tiéd lett, az a tiéd is marad. Nem szükséges az email-eket gyűjtögetned, egy belső (természetesen mobilról is tökéletesen megtekinthető) online tantermi felületen találhatod az összes anyagot.

Kedvezményhegyek

Ha az NBU nem volna elég, és mélyebben is elmerülnél egy-egy online tanfolyamban (több évre szóló gyakorlatot találhatsz nálunk), akkor jelentős kedvezményekre számíthatsz. Az NBU-n kívül elérhető tanfolyamok árából jelenleg több, mint 140000 Ft értékű kedvezmény vehető igénybe.

Barátságos és segítőkész ügyfélszolgálat

Ha bárhol elakadnál, nem érsz el egy anyagot, elfejtetted a jelszót, nem működik valami, akár élő csetben is tudunk neked segíteni. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy segítsük a haladásod.

Számíthatunk egymásra?

Te számíthatsz ránk. Alig várjuk, hogy az NBU csapatában köszönthessünk, mert január 15-én indulunk.

Mi számíthatunk rád? Számíthatunk a figyelmedre, a jelenlétedre? Szeretnéd még értékesebbé tenni az NBU csapatát?

Nagy szeretettel várunk.

Ha bármiben segíthetünk, írj! (Ikon jobbra lent.)

Csodás napokat az új évben.

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >