Egy amerikai felmérés szerint az emberek 93%-a elhatározza év elején, hogy tenni fog valamit az életéért. A pozitív változás lehet több minden, fogyás, anyagi fellendülés, sport, emberi kapcsolatok javítása, teljes életmódváltás. Ugyanakkor a tanulmányból az is kiderült, hogy a fogadalmakat márciusra az embereknek több, mint a fele feladta. A két legnagyobb akadály az akaraterő és az idő hiánya volt.

Nem vagyok az újévi fogadalmak híve, sokkal inkább krónikusan vonzódom a pozitív változáshoz, így januárban sem fogadtam meg semmi újat, csak igyekeztem magam tartani a korábbi célkitűzéseimhez, de azért téged megkérdezlek:

Megvannak a céljaid?

Már egyáltalán, voltak céljaid? Mert az emberek egy része itt akad el. Annyira sok a dolguk, hogy azt hiszik, nekik nem való a célkitűzés, így is kilóg belük, annyit dolgoznak. Remélem, te nem vállaltad magad túl, mert az tipikusan produkálja az álcélokat. Az álcél tulajdonképpen csak egy célnak látszó feladat, amelyet sok mindenkinek az érdekében teljesíthetsz, de legtöbbször hozzád nincs igazán sok köze. Szólhat a munkádról, a családodról, a hitel visszafizetéséről, és sok egyébről, amihez közvetetten neked is van közöd, és még azt sem mondom, hogy ezek nem fontos dolgok - csak azt mondom, nem rólad szólnak.

A céljaidban ugyanis neked is benne kell lenned. 

A jó cél

  • örömöt okoz
  • fejlődsz tőle
  • javítja az életminőségedet
  • elérhető
  • összhangban van mindazzal, ami fontos számodra
  • nem azért választod, mert rákényszerültél, hanem azért, mert AKAROD

Ha neked nincsenek ilyen céljaid, vagy legalább egy ilyen célod, akkor eljött az ideje, hogy meghatározz egyet. A legjobb, ha máris megfogalmazod. Ebben a legegyszerűbben a segítségedre lehet a fenti felsorolás (milyen a jó cél?).

Ha megvannak a céljaid

Ha rendben vagy, és vannak céljaid, ÉS teszel is értük nap mint nap, akkor tulajdonképpen minden rendben. Illetve rendben lehet minden, HA közeledsz is a célod felé. Itt már nagy hibát elkövetni nem lehet, hacsak mindaz, amit teszel, nem használ. Ezt egyébként elég könnyen meg lehet oldani, ha az alábbi NLP-s alapelvet követed:

Ha el akarod érni a céljaid, akkor addig változtasd a viselkedésed, amíg meg nem kapod, amit akarsz.

A kulcs a saját viselkedésedben rejlik.

Ha tehát vannak céljaid, de az év eleje óta ellaposodtak, már nem vagy olyan lelkes, mint akkor, és a fogadalmak feloldódtak a hétköznapok szürkeségében, akkor bizony visszasüppedtél a régi megszokások ingoványába.

Hogyan tovább?

Mert itt két lehetőség van. Vagy megvárod a jövő januárt, hogy újabb lendületet végy, vagy felismered, hogy minden hónap egyformán alkalmas a cselekvésre, és most azonnal folytatod, amit egykor elhatároztál és elkezdtél.

Persze itt nem az újrakezdésen van a hangsúly, mert újrakezdeni hiába tudsz, ha sosem folytatod, amibe egyszer belekezdtél. A kulcs a folyamatos cselekvésben rejlik.

Ehhez szeretnék most öt egyszerű tippet adni.

1. Célkitűzés

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, célkitűzés

A célkitűzés azt jelenti, hogy alaposan átgondolod az életed, de inkább a jelenlegi élethelyzeted, megnézed, mennyire vagy elégedett vele, majd meghatározod a kívánt állapotot, és elkezded azt megvalósítani. Itt tartok most - és itt szeretnék tartani hamarosan. A "hamarosan" lehet egy hét múlva, két hónap múlva, tíz év múlva. Épp ezért érdemes meghatároznod rövid-, közép- és hosszútávú célokat is.

A kiválasztott célokat érdemes alaposan átgondolni, leellenőrizni, szükség esetén átformálni. Ez egy hosszabb gondolkodási folyamat is lehet. Számtalan módszer közül választhatsz, hiszen sok gyakorlat van, ami pont erre való. Ne gondolj semmi varázslatra, sem bonyolult következtetésekre. A célkitűző gyakorlatok egyrészt logikusak, a józan paraszti gondolkodásra épülnek, másrészt épp elég összetettek ahhoz, hogy ne tudd magad becsapni. Ha végigmész egy ilyen feladatsoron, akkor a kitűzött célodra igaz lesz, hogy:

1. Megvalósítható
Nem álom, nem vágy, hanem egy általad elérhető, logikus cselekvésre épülő célod lesz.

2. Érdemes
Mármint érdemes lesz érte cselekedned, mert a te érdekeidet szolgálja, nem másét.

Nem kell messzire menned egy ilyen gyakorlatsorozatért, itt, a Nagy Belső Utazás oldalain is megtalálod őket az ingyenes anyagok között: Alapgyakorlatok itt.

2. Kreatív írás

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, célkitűzés, kreatív írás

Ez az, amit nem tanítanak az iskolában. A kreatív írás végtelenül egyszerű, mégis óriási hatással lehet az életedre. Ha semmi másra nem használod, csak naplót írsz így, már az is képes gatyába rázni a céljaidat. 

A kreatív írást sokan "írásnak" veszik, és azt gondolják "ó, én nem szoktam írni", vagy "nem tudok én írni". Valójában azonban az ilyen írásnál általában nem számít, mi kerül a papírra, senki sem fogja azt elolvasni, legtöbbször még mi magunk sem. Itt maga az írás élménye az, ami segít. 

Nagyon sokan használják például a Julia Cameron által megfogalmazott "Reggeli jegyzetelést" /Morning pages/, ami az ébredés utáni három oldalnyi folyamatos kézírásban valósul meg. Ha ezt bevezeted az életedbe, megtapasztalhatod az írás jótékony hatását.

Ha ennél komolyabban is belemész, akkor könnyen a legkedvesebb hobbiddá és a legjobb gondolkodási eszközöddé fog válni az írás. Az ingyenes NBU anyagok között szintén találkozhatsz ilyen gyakorlatokkal, itt van például maga a szabad írás, de van online és élő tanfolyam is, ha mélyebben elmerülnél a témában.

3. Határidőnapló

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, célkitűzés, határidőnapló

Egyszerű, sima (de lehet vonalas is) határidőnapló. Kicsi vagy nagy.

Minek? Van egy fontos kritériuma a jó céloknak: Határidejük van. A határidőt magát persze nem betonozzuk bele a jövőnkbe, de a hozzá tartozó feladatoknak igenis meg kell történnie. Ha ma nem teszel semmit? Nem gond! Ha holnap sem? Oda se neki. Ha egy hét múlva sem, hát akkor... izé. Ha egy hónap múlva sem, akkor vélhetően csak kamuzol. Nincs is célod!

Tulajdonképpen ez is az írás ereje. Ha azt mondod, ezen a héten kétszer elmegyek futni, akkor talán elmész. Ha azonban ezt felírod a határidőnaplódba keddre és csütörtökre, akkor nagyobb eséllyel fog megvalósulni az elhatározásod. Természetesen ennek csak akkor lesz hatása, ha a szóban forgó határidőnapló használatban is van, és egyéb teendőidet is rögzíted benne. A fiók mélyén többnyire semmi sem működik.

Egy határidőnaplóval, ami akár elektronikus is lehet, csodákra vagy képes.
Olcsó, egyszerű, hatékony - kell ennél több?
Kell.

4. Szokások

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, célkitűzés, szokások

Ha ilyened van, mellőzheted a célkitűzést és a határidőnaplót is. 
Tulajdonképpen a szokások által megvalósított cselekvés is egyfajta célkitűzés, de ezt FORDÍTOTT célkitűzésnek hívjuk, mert nem kell hozzá határidő, nem kell terv, nagyjából semmi sem kell, csak maga a szokás.

Tedd fel magadnak a kérdést:
Vajon mi az a szokás, amelyet ha rendszeresen végzek, boldogabb és teljesebb lesz az életem?

Találd meg a megfelelő szokást, és kezdd el csinálni.

A szokásokat igen könnyű megtalálni. 

  • Ha csinos akarsz lenni, étkezz egészségesen és sportolj.
  • Ha gazdag akarsz lenni, tanulj és dolgozz.
  • Ha író akarsz lenni, írj.
  • Ha zenész akarsz lenni, zenélj.

Mindezeket rendszeresen, napi szinten, fokozatosan egyre többet, egyre jobban, elhivatottan és örömmel.

Van neked ilyen szokásod?

5. Motiváció

Nagy Belső Utazás, személyiségfejlesztés, önismeret, célkitűzés, motiváció

Kell valami, ami tartja benned a lelket, ami ösztönöz, ami hajt, de még jobb, ha nem csak annyit  mond, hogy "hajrá, meg tudod csinálni", hanem azt is megmondja, hogy MIT tegyél.

Hogy mi az adott motivációs eszköz, azt célja válogatja. Ha például fogyni akarsz, akkor eljárhatsz lambadázni, szalszázni vagy nem tudom, ugrókötelezni valahová. Ha programozást tanulsz, csatlakozhatsz egy fórumhoz, vagy online közösséghez, ahol emberekkel beszélgethetsz, segítséget kérhetsz. Ha személyiséget fejlesztesz, akkor rögtön itt van a Nagy Belső Utazás.

Ez most reklámnak tűnhet, de csak azért, mert tényleg az. Mégsem furdal a lelkiismeret, mert van INGYENES NBU is, amit bárki követhet. Ott vannak a már említett alapgyakorlatok, és ott van a "Feladat 10 napra", ami egy rendszeresen frissülő, folyamatosan követhető feladatsor. Ha ezeket a gyakorlatokat mindig megcsinálod, így vagy úgy, de közelebb fogsz kerülni a célodhoz. 

És itt van a "nagy" NBU, az éves program, amiért ugyan fizetni kell, de egy raklapnyi kedvezmény, és nagyon sok gyakorlat vár rád, sőt, minden évben 12 önfejlesztő téma mentén utazhatsz velünk. Ebben az évben például a január a magasabb célokról, a február pedig a fókuszról szólt. Ha te is követted ezt az utat, akkor vannak céljaid, magasabb céljaid, és van énidőd, ami egy fókuszált, rendszeres idő önmagadra. Márciusban a "napi rutin" a témánk, ami kiterjeszti az énidőd a teljes napra, megteremtheted általa a szokásaidat, és nemcsak, hogy kitarthatsz a céljaid mellett, de jelentős eredményeket is elérhetsz.

Az NBU már átrobogott az első két állomáson, de sosem késő neked is felugrani az egyik kocsira, mert visszamenőleg is megkapsz minden anyagot, ráadásul örökre. Ami egyszer a tiéd, azt senki sem veszi el tőled, évek múltán is elérsz minden gyakorlatot.


Nos, egy dolgot kívánok neked: Tarts ki a céljaid mellett. Ne csak márciusban, hanem egész évben. A változás motorja a cselekvés. Anélkül nem megy.

Neked mire van szükséged, hogy megőrizd a lelkesedésed? Hogyan tudnál gyorsabban haladni a céljaid felé? Az említett öt dolog közül melyiket tartod a legfontosabbnak?

Szívesen olvasom a hozzászólásodat.

  • Nekem vannak céljaim , van határidőnaplóm ( nem a fiókban ) , vannak szokásaim – rendszeresen , naponta , kivétel nincs ! tanulok. Énidőm is van.Jó , a kreatív írást kevésbé használom , csak ha feladatul kapom , de nekem a motiváció lenne a legfontosabb .

    • Szia Zsuzsi! Nekem a kreatív írás a legnagyobb motiváció, és az élő programok.

  • Hát nekem mind az ötre szükségem van, hogy működjön a dolog! Köszönöm a segítséget🤗

  • Szerintem mind az öt fontos, egyik a másik nélkül nem igazán működik. Nálam a jelenlegi élethelyzetemben a szokásokat, a rendszeres, lelkesedéssel motivált cselekvést tartom a legfontosabbnak.

    • Érdekes, amit mondasz, szerintem kevesen használják mind az ötöt 🙂 Köszönöm, Zsóka!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >